Népzenei fórum Gombaszögön – A felvidéki fesztiválon a Folkszöglet várja a fiatalokat

A június 16-22. között rendezett Gombaszögi Nyári Táborban a népzene ismét fontos szerepet kap. A Hagyományok Háza Hálózat- Szlovákia Folkszöglete idén is igényes programsorozattal várja az érdeklődőket.

A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki ifjúság legjelentősebb találkozóhelye, egyben fóruma. A jeles esemény idén is gazdag programkínálattal várja a felvidékről és az egész Kárpát-medencéből érkezőket. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkatársai az egybegyűlteket egy népzenei programhelyiséggel, a Folkszöglettel szólítja meg.

Az idei választék igen gazdag, naponta legalább két koncert szerepel a kínálatban. A főprogramokat táncház követi, ahol oktatók várják a néptáncra nyitott fiatalokat.

Változatos műsort állítottunk össze – avat be a részletekbe Konkoly László szervező, a szlovákiai Hagyományok Háza Hálózat munkatársa. – A neves magyar bandák mellett számos nemzetiségi zenekar is színesíti a palettát. Az elmúlt évi háromestés koncertsorozat idén a tábor egész idejére kibővül. A technikai lehetőségek is fejlődnek, a szervezők egy sátorral fedett tágas fapadlót építettek fel kisszínpaddal.”

Fellép az 1995-ben alakult Pressburger Klezmer Band, a főváros zsidó zenei hagyományainak továbbéltetője, a társulat művészetét számos elismeréssel jutalmazták. Rado Kertis és zenekara ruszin zenével érkezik, s annak a népcsoportnak a kultúráját mutatja be, amelynek létét is kétségbe vonják egyesek, más szomszédos országban. A szintén hagyományos máramarosi rutén zenét játszó Técsői Banda repertoárjában egyaránt megtalálható a román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamkincs. Az elmúlt év sikere nyomán a Parno Graszt (Fehér ló) roma népzenei együttes ismét bemutatkozik.

A tavalyi öt-hatezres sátorozók száma ezévben minden bizonnyal bővül, az ott lakókon kívül az esti koncertekre még sokan érkeznek. A legifjabb nemzedék tagjai kézműves foglalkoztatóban sajátíthatják el a népi iparművészet alapjait.

A Folkszöglet részletes programját az érdeklődők a Hagyományok Háza honlapján követhetik:

http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/13337/

dr. Csermák Zoltán

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »