Népszavazást kezdeményeznek a lakástakarék támogatásának megtartásáért

Népszavazást kezdeményeznek a lakástakarék támogatásának megtartásáért

“A kormányzat arcátlan módon szüntette meg a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását, ily módon fiatalok és idősebbek tízezreit zárta ki az otthonteremtést segítő lehetőségek közül, hiszen a legtöbben nem tudják igénybe venni a CSOK még mindig szigorú rendszerét” – olvasható a Jobbik alelnökének, Z. Kárpát Dánielnek a közleményében.

A Jobbik politikusa szerint a kabinet nem teszi lehetővé “a tipikus magyar élethelyzetekre való takarékoskodás megkönnyítését sem, mint amilyen a lakás felújítása vagy éppen bővítése.” Az ellenzéki párt törvényjavaslatban követeli az eredeti állapot helyreállítását, az állami támogatás további biztosítását az előtakarékosság rendszerében, valamint alapos szakmai vitát.

Hírdetés

“Ám mivel a parlament probléma-megoldó erejének a Fidesz-KDNP egyértelmű fékezőjévé vált, a lakástakarék megtartását célzó népszavazási kezdeményezéssel élünk, amelyre vonatkozó kérdésünket el is juttattuk a Nemzeti Választási Bizottsághoz.”
 

A Jobbik mellett a közelmúltban a Momentum is bejelentette, hogy népszavazást kezdeményeznek az állami támogatás megtartásának érdekében.

(fotó: Béli Balázs / alfahir.hu)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »