Népszavazás: ingyen sem kell reklám?

Népszavazás: ingyen sem kell reklám?

Hiába szidják az ellenzéki pártok a kvótaellenes népszavazást, hamarosan dönteniük kell, hogy ennek ellenére élnek-e a kampányban törvény szerint járó ingyenes hirdetési lehetőséggel. Egyelőre csak a Jobbik közölte, hogy kihasználják a nekik járó reklámidőt, de a kvóta elutasítása mellett az Orbán-kormányt is bírálni fogják. Az MSZP és az LMP még nem döntött.

Csak a Jobbik jelezte eddig az ellenzéki pártok közül, hogy kihasználja az október 2-i kvótaellenes népszavazást megelőző hivatalos kampányt, és élni fog az ingyenes rádiós és televíziós hirdetések lehetőségével. A szabályok szerint ugyanis a jövő szombaton induló kampányidőszakban az állami médiának és az önként jelentkező országos csatornáknak sugározniuk kell a kormány és a frakcióval rendelkező pártok hirdetéseit. Ez tulajdonképpen ingyenreklám.

– Jelen állás szerint a Jobbik kihasználja a lehetőséget – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Z. Kárpát Dániel. A párt alelnökének elmondása szerint arra fognak buzdítani mindenkit, hogy vegyen részt a népszavazáson, és utasítsa el a kvótákat, vagyis voksoljon nemmel. Azt is hangsúlyozza majd azonban az ellenzéki párt, hogy szerintük az Orbán-kormány tettei hiteltelenek. – A hermetikusan lezártnak mondott határon már 16 ezren sétáltak keresztül, önálló határőrség nincs – sorolta érveiket a Jobbik alelnöke.

Az MSZP-nél kérdésünkre azt közölték, egyelőre nincs konkrét döntés arról, felhasználják-e a rendelkezésükre álló időkeretet. A szocialisták továbbra is arra kérik szimpatizánsaikat, maradjanak otthon, ne menjenek el szavazni, mert a referendum az unióból való kilépésünk előszobája.

– Az LMP sem döntötte még el, hogy élnek-e az ingyenes hirdetések lehetőségével – mondta megkeresésünkre Ungár Péter. A leginkább uniós ügyekben és az elmúlt időszakban éppen a népszavazás kérdésében is többször megnyilvánuló politikus ugyanakkor emlékeztetett, az LMP a szimpatizánsaira bízza, hogy részt vesznek-e a referendumon.

Akárcsak az országgyűlési választások esetén, úgy a mostani népszavazásnál is kötött szabályai vannak a politikai hirdetések közzétételének. Ugyanannyi idő jut majd a kormánynak és a frakcióknak, így az ellenzék mellett a Fidesznek és a KDNP-nek is. Egyenként összesen 50 percnyi időkerettel gazdálkodhatnak, és a pártok döntik el, hogy ezt mikor használják fel. Azt azonban a törvény is rögzíti, hogy az állami médiának naponta háromszor mely idősávokban kell ezeket leadnia.

Érdekesség: az állami média mellett az ATV is vállalja a hirdetések biztosítását. Az ellenzéki csatornára is vonatkozik, hogy mind a kormány, mind pedig az összes párt reklámjait sugároznia kell.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »