Népszavazás: hazánkban törvény írja elő, hogy kötelező a jogszabályok EGYÉRTELMŰ megfogalmazását

Pázmány Péter Katolikus Egyetem,

Jog- és Államtudományi Kar dékánja számára

Tisztelt Varga Zs. András Dékán Úr!

A Kossuth rádió „Tettenért szavak” c. műsorában Arató Balázs tájékoztatását hallottam arról, hogy hazánkban jogszabály írja elő, hogy kötelező a jogszabályok EGYÉRTELMŰ megfogalmazása. Egyetemük oktatója megemlítette, hogy előfordul: a bíróságok jogszabály-értelmezési vita esetén NYELVÉSZT hívnak szakértőül.

Az Ön tanácsát kérem az alábbi kérdéssel kapcsolatban:

Takács András ÖMP-elnök 2016. július 3-án kérést intézett a Köztársasági Elnök Úrhoz, hogy a migránsokkal kapcsolatosan a „hivatalosok” által már elfogadott, de VITATHATÓ ÉRTELMEZÉSŰ népszavazási kérdést még a népszavazás napjának kitűzés előtt adja vissza a parlamentnek, egyértelművé fogalmazás céljából.

Az alábbi válaszlevélből kiderül, hogy Takács András levelét a Köztársasági Elnöki Hivatal 2016. július 3-án FOGADTA.

(Takács András ugyanazt a levelét 2016. júl. 4-én postán is elküldte a KEH címére.)

Ennek ellenére, a rádióhírekből értesültem, hogy 2016. július 5-én a Köztársasági Elnöki Hivatal kihirdette a népszavazás kitűzött dátumát: 2016. október 2-át!

A gyors reagálásból nyilvánvaló, hogy mégis csak a vitatható értelmű népszavazási kérdés eldöntésére kell/lehet majd szavaznunk! – DE HOGYAN?!

Mit tehet a tanácstalan választópolgár ebben a helyzetben?

Hogyan szavazzon majd úgy, hogy a döntése – többségi döntés esetén – valóban ne legyen akár visszájára is fordítható?

Kérem, szíveskedjék elolvasni Takács András csatolt levelét, amelyben részletezi a problémát!

Tanácsát és jogtudósi esetleges intézkedését a népszavazási kérdés egyértelművé fogalmaztatása – például két egyértelmű kérdésre bontása – iránt előre is megköszönöm!

Tisztelettel:

Kincsesné Salca Mária

magyar választópolgár,

Budakalász, Erdőhát u. 3541/29. hrsz.

06 70 333-6732

kincsesne@t-online.hu

Melléklet:

Feladó: KEH.HU
Dátum: 2016. július 3. 18:18
Tárgy: Tisztelt Összefogás Magyarországért Párt, üzenetét megkaptuk.
Címzett: omp.level@gmail.com

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HIVATAL

Tisztelt Levélküldő!

A Köztársasági Elnöki Hivatalnak küldött üzenetét megkaptuk. Levelének feldolgozását megkezdtük, szíves türelmét kérjük.

Tisztelettel:

Köztársasági Elnöki Hivatal

Az Ön üzenete:

Kérném a levelünket Áder János köztársasági elnök részére továbbítani.

Takács András

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Beadvány, Magyarország Cionista Gyarmat!, Nyílt levél, ránkvándorlási válság Tagged: bojkott, cionista helytartók, homályos kérdés, IGEN a kvóta referendumra, Magyarország Cionista Gyarmat!, népszavazás


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »