Népszava: Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán megakadályozta

Népszava: Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán megakadályozta

Teljes káoszt, valamint Kövér László – Orbán Viktor csörtét okozott a Fideszen belül Borkai Zsolt győri polgármester szexvideója – értesült a Népszava. A lap információi szerint ugyanis Kövér László házelnök volt az, aki pénteken arra utasította Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy még aznap mondjon le, a polgármester pedig ennek hatására hívta össze azt a sajtótájékoztatót, amelyet később töröltek.

Ennek hátterében az állt, hogy a kampány utolsó napjaiban nem volt, aki döntsön a győri polgármester sorsáról, mert Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Rómába utazott, hogy Silvio Berlusconival találkozzon, majd onnan Párizsba ment, és Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt.

Hírdetés

A delegáció csak péntek este ért haza Budapestre, addig pedig csak korlátozott módon lehetett kommunikálni a miniszterelnökkel, az ő távollétében viszont sokáig senki nem mert lépni semmit, hiába kezdett világossá válni, hogy ráég a Fideszre Borkai Zsolt botránya: a Nézőpont Intézet a kampány utolsó napjaiban készített egy felmérést belső használatra, amely már Karácsony Gergely, akkor még főpolgármester-jelölt előnyét mutatta, emiatt sokan szerették volna Borkai távozását. Ezért is szólította fel a győri polgármestert kétszer is lemondásra Tarlós István.

Kövér Lászlónak jó a kapcsolata a kormánypárti Magyar Nemzet vezetésével is, így pénteken oda is megérkezett a jelzés, és gyorsan megírták azt a – később „egyéni véleménynek” minősített – cikket, amelyben Borkai Zsolt lemondását sürgetik. (Az aláírás nélküli véleménycikkek jellemzően a szerkesztőség álláspontját tükrözik, de Ballai Attila, a lap főszerkesztője ezt a Népszava kérdésére azzal magyarázta, hogy egy újságírójuk véleménye volt, nem szerkesztőségi és „technikai hiba miatt kerülhetett ki”. A Magyar Nemzet szerkesztőségét ismerő Népszava-forrás szerint ilyen szinte elképzelhetetlen, minden cikk csak szigorú vezetői ellenőrzés után, vezetői jóváhagyással jelenhet meg.)

A sajtótájékoztatót tehát meghirdette Borkai Zsolt, ám nem sokkal később Orbán Viktor befejezte a tárgyalását Emmanuel Macronnal, így jelezni tudtak Budapestről a kormányfőnek, hogy mire készül a győri polgármester. A miniszterelnök azonban azonnal közölte, hogy szó sem lehet lemondásról, Győrt meg kell tartani. (Ha Borkai lemond, a DK-s Glázer Tímea egyedüli jelöltként biztosan polgármester lett volna.) Ezek után nem sokkal öt óra előtt Borkai stábja lefújta a sajtótájékoztatót, nem sokra rá pedig eltűnt a Magyar Nemzet cikke is. Azt nem tudni, hogy az ügy milyen hatással volt Orbán Viktor és Kövér László kapcsolatára, de az biztos, hogy szóba kerül a Fidesz szerda este kezdődő kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban – írja a lap.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »