Nemzetközi startup verseny nyertesei karvai és gútai szakközépiskolások

Nemzetközi startup verseny nyertesei karvai és gútai szakközépiskolások

A karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola és a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai nyerték a zsűri első két különdíját abban a startup versenyben, melyben szlovákiai és magyarországi szakközépiskolás diákok vettek részt (mindkét országból 8-8 csapat). Az első helyezett karvai csapat 300 euró jutalomban részesült, a képzeletbeli dobogó második fokára felálló gútai diákok pedig 200 euróval lettek gazdagabbak.

A vállalkozói potenciál a szlovák-magyar határmenti régióban messzemenőleg kiaknázatlan. Bár a fővárosokban és az egyetemi városokban a közelmúltban számos startup kezdeményezés látott napvilágot, ezek elsősorban egyetemi hallgatókra és fiatal szakemberekre összpontosítanak. Eközben a vidéken élő, alacsonyabb képzettségű fiataloknak jóval kevesebb lehetőségük adódik arra, hogy innovációkat, vagy vállalkozói ismereteket ismerjenek meg, esetleg csatlakozzanak egy feltörekvő startup kezdeményezéshez. A projektben résztvevő partnerek eddigi tapasztalatai kivétel nélkül azt mutatják, hogy a szakiskolákba járó fiatalok jelentős innovációs, startup potenciállal rendelkeznek, amelyek a megfelelő gyakorlati oktatási projektekkel sikeresen felszínre hozhatók.

Ennek érdekében a STARTUP+ SKHU projekt egy nemzetközi virtuális startup versenyt szervezett szakközépiskolás diákok számára.

Hírdetés

A verseny alatt a diákok vállalkozási alapokat sajátítottak el, saját vállalkozást terveztek, és lehetőségük volt egymás munkájának az értékelésére. Minderre egy speciális digitális platformon került sor “blended learning” módszertan alkalmazásával. A tanuló és versenyző diákokat és csapataikat tanáraik mentorálták. Erre őket a projekt keretében készítette fel a TANDEM csapata.

A projektbe 18-18 mentort és 286 diákot (Szlovákiából 129-et) vontunk be 6-6 intézményből Szlovákiában és Magyarországon. A verseny két fordulóban zajlott, 2021 tavaszán saját országaikon belül versenyeztek a csapatok, míg az őszi második forduló már nemzetközi volt. A versenyanyagok közt a diákok egy angol nyelvű “vállalkozói pitch”-et is leadtak egy egyperces videó formájában (a vállalkozás rövid bemutatása).

A második körben egy szakmai zsűri is értékelte a csapatokat és külön pénzdíjakat ítélt meg az első három helyezettnek. Büszkék vagyunk arra, hogy az első két helyet szlovákiai csapatok foglalták el. A 300 euróval járó első helyezést a karvai GOK csapat, a 200 euróval járó második helyezést a gútai VIALKA csapat nyerte el. Helyezéstől függetlenül minden a második fordulóban résztvevő csapat kapott visszajelzést a zsűritagoktól.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »