Nemzetközi jogot sért hazánk egy szerb miniszter szerint

Aggodalmát fejezte ki csütörtökön Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter, mert – mint mondta – információi szerint Magyarország nemcsak a tranzitzóna területére irányítja vissza a migránsokat, hanem „minden jogi alap nélkül, a nemzetközi jogot sértve a migránsokat megpróbálta Szerbia területére visszaküldeni”, ezenkívül Horvátország is kerítés emelésén gondolkodik.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a tárcavezető a biztonsági szerveket irányító testület rendkívüli összehívását kérte a miniszterelnöktől, hogy az újonnan kialakult helyzet kezeléséről tárgyaljanak. Indoklása szerint a szerbiai migránshelyzet egyre bonyolultabbá válik, és az ország egyedül maradhat a helyzet kezelésében, a kormány feladata pedig az, hogy megóvja az ország területét és az állampolgárokat. Hozzátette: Európa úgy viselkedik, mintha már véget ért volna a migránsválság.

Kedd éjfélkor lépett életbe az új magyar határőrizeti rendszer a Szerbiával és a Horvátországgal közös határszakaszon, amelynek lényege, hogy a határtól számított nyolc kilométeres sávban elfogott migránsokat, ha nem követtek el bűncselekményt, a rendőrség figyelmezteti, visszaszállítja a kerítéshez, ott, a kapukon keresztül útbaigazítja őket, vagyis a legközelebbi tranzitzóna felé irányítja, ahol benyújthatják kérelmüket. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás indul.

Aleksandar Vulin felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt éjszaka a hivatalos adatok szerint Bulgária felől 334, Macedónia felől pedig 158 migráns érkezett az országba – a nem hivatalos számadatok azonban ennél is magasabbak lehetnek –, akik Magyarország felé akarják folytatni útjukat.

Az úgynevezett balkáni útvonal március elején lezárult, a migránsok azonban embercsempészek segítségével, illegális útvonalakon továbbra is érkeznek a térség országaiba, hogy Szerbiából Magyarországon keresztül jussanak el Nyugat-Európába.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »