Nemzetközi eljárást terveznek a "Donyecki Népköztársaságban" az Azovsztalnál kapituláltak ellen

Nemzetközi eljárást terveznek a "Donyecki Népköztársaságban" az Azovsztalnál kapituláltak ellen

A mariupoli Azovsztal acélműnél kapitulált összes ukrán katonát és külföldi zsoldost a donyecki „népköztársaság” területén tartják fogva, ahol a tervek szerint nemzetközi bíróság ítélkezik majd felettük – jelentette ki Gyenyisz Pusilin, a csak Moszkva által függetlennek elismert donyecki szakadár entitás vezetője a Rosszija 24 hírügynökségnek.   

Pusilin szerint folyik a periratok előkészítése és készül a bíróság alapszabálya. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy lesznek majd közbenső bíróságok is, a második világháborút követő évek gyakorlatának mintájára.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a sajtónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy „aligha lehet beszélni” a mariupoli acélműnél ejtett foglyok Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki politikusra történő  kicseréléséről, mert az említett személyek „különböző kategóriába” tartoznak. Hozzátette, hogy a fogolycsere állandó folyamat az orosz és az ukrán fél között és a katonák hatáskörébe tartozik. Az ő illetékességükbe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon kicserélnének-e orosz katonákat az Azovsztalban elfogott fegyveresekre.   

Már korábban elmondtuk, hogy Medvedcsuk ukrán állampolgár, nincs köze az Oroszországi Föderációhoz. És nem is katona”

Hírdetés

– nyilatkozott Peszkov.

Az Ukrajnában oroszbarátnak minősített és fogva tartott Medvedcsuk kicserélésére elsőként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tett javaslatot.

A Rosszija 1 televízió egyik esti adásában elhangzott, hogy Mariupolban több ukrán katona adta meg magát, mint 2014-ben Debalcevénél és 2015-ben Ilovajszknál együttvéve. A mariupoli fémműveknél az orosz invázió során előbb mintegy 1300 tengerészgyalogos, aztán több, mint 2400 fegyveres adta meg magát.

A tévécsatorna által megszólaltatott orosz katonai szakértők szerint jelenleg az egyik utolsó, ukrán kézen lévő településért, Szjevjerodonyeckért folynak a harcok a luhanszki szakadár régióban, ahol 8-16 ezer ukrán katonát fenyeget bekerítés.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »