Nemzeti összetartozás napja a Felvidéken

Nemzeti összetartozás napja a Felvidéken

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés, a törvény elfogadásával kinyilvánítva, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”. A nemzeti emléknapon a Felvidék számtalan településén tartottak megemlékezéseket. (A tudósításokat folyamatosan frissítjük.)

Ipolyság: a gyásznapból előnyt és erőforrást teremtettünk

Ipolyságon idén is az 1938-as kopjafánál emlékeztek a 102 évvel ezelőtti békediktátumra. A szombat délutáni megemlékezés főszónoka, Sölch Gellért helyettes államtitkár beszédének nyitányaként párhuzamot vont a pünkösd és a nemzeti összetartozás napja között. Ez rávilágít a közös küldetésünkre, hitünk erősítésével – szögezte le. Hozzátette, pünkösd ünnepe összmagyar nemzeti ünnep. 

Mint jelezte: a múlt fájdalma mellett a nemzetünket összekötő jelenünk és a jövőnk is kiemelt figyelmet kap ezen a napon. A nemzetépítés sikerének három pillérét jelölte meg. A kereszténység összetartó ereje segítette a magyar államiság kiépítését. A második erő, ami a magyarságot erősítette a nehéz időkben is, az a család. A harmadik pillér, amire támaszkodhat a magyarság, a munka, ami  a nemzetépítés alapja is – magyarázta a helyettes államtitkár.

Hírdetés

 „A mi felelősségünk, hogy ezen alappillérek mentén értékeinket megőrizzük, továbbadjuk a jövő nemzedékének, őrizzük őket. Amíg ezen értékek mellett kiállunk, büszkék lehettünk a közösségeinkre” – zárta gondolatmenetét Sölch Gellért. 

Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke röviden ismertette a több mint száz évvel ezelőtti történteket. A végzetesnek hitt szakadékból kilábalva ma már újra a térség motorjává vált Magyarország – hangzott el a megemlékezésen. 

„Hátrányból előnyt kovácsoltunk, a kisebbségi létbe kényszeredést megtanultuk és ezt előnyünkre tudtuk fordítani”  – fogalmazott. Hangsúlyozta, hűséggel tartozunk önmagunknak, nemzeti közösségünknek, egyetemes magyarságunknak, valamint a Teremtőnek is.

A méltó megemlékezés részeként az Ipoly menti kisváros magyar tanintézményeinek diákjai adtak rövid műsort. Az esemény koszorúzással zárult.  (Pásztor Péter)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »