Nemzeti fény a cél – A magyar kultúra ünnepe Nagyszántón

Nemzeti fény a cél – A magyar kultúra ünnepe Nagyszántón

Ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg a magyar kultúráról napjáról, Nagyszántón, január 24-én, vasárnap délelőtt.

Nt. Gellért Gyula nyugalmazott esperes a Józsué könyvéből vett alapige alapján prédikált. Számos történelmi adalékkal illusztrált igehirdetésében hangsúlyozta: lelkileg is fel kell készülnünk életünk eseményeire. Idén is a megmaradásunk a legnagyobb tét, engedjük hát, hogy az Úr megújítson bennünket. Imádságában pedig gyógyulást és erőt kért a magyar nemzet számára a volt érmelléki esperes.

Fábián Tibor helyi lelkipásztor köszöntötte a Nagyváradról és Bihardiószegről érkezett vendégeket, majd ünnepi beszédében rámutatott: a magyar kultúra megéléséhez és elsajátításához ma is kulcsszereplő a templom és iskola, valamint a családi háttér. Ezek olyan végvárak, amelyek biztosítják kultúránk továbbélését utódaink életében, akik felnőttként ezekre az alapokra építhetik magyarságukat, emberségüket, hitüket és európaiságukat.

Hírdetés

Az ünnepség fénypontját Meleg Vilmos színművész fellépése jelentette, aki ezt megelőzően éppen egy évvel korábban lépett fel a településen, a Vitézi Rend nagysikerű nagyszántói bálján. A művész „Nemzeti fény a cél”, versek a Himnusz kapcsán című összeállításában nemzetünk sorskérdéseivel kapcsolatos költeményeket adott elő, a rá jellemző mély átéléssel. Műsorát, mely nagy hatással volt a hallgatóságra, ezúton is köszöni a nagyszántói gyülekezet.

 

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »