Nemzetek Ligája – A franciák három kör után is nyeretlenek

A címvédő és világbajnok francia labdarúgó-válogatott pénteken 1-1-es döntetlent játszott Bécsben a házigazda osztrák együttessel a Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában.

A 37. percben Andreas Weimann szerzett vezetést a hazaiaknak, akik a hajráig megőrizték előnyüket. A 63. percben csereként beállt Kylian Mbappé 83. percben szerzett góljával egyenlítettek a vendégek. A franciák így három kör után is nyeretlenek: a dánoktól elszenvedett hazai vereség után Horvátországban és Ausztriában is 1-1-re végeztek.

A csoport másik pénteki összecsapásán a vb-ezüstérmes horvátok Mario Pasalic 69. percben szerzett góljával nyertek Koppenhágában. A házigazda dánok két győzelem után először szenvedtek vereséget, de még így is a négyes élén állnak.

A Nemzetek Ligája első négy fordulóját júniusban, az utolsó kettőt pedig majd szeptemberben rendezik. A sorozat alapvető szisztémája nem változott: a B, C és D divízió csoportgyőztesei feljutnak az eggyel magasabb osztályba, míg az A, B és C divízió csoportutolsói kiesnek, így a következő kiírásban eggyel lejjebb szerepelnek majd. Az NL-sorozatban kvalifikációt lehet szerezni a 2024-es, németországi Európa-bajnokság pótselejtezőjére.

Eredmények, 3. forduló:

A divízió, 1. csoport:

Ausztria-Franciaország 1-1 (1-0)
Dánia-Horvátország 0-1 (0-0)
Az állás: 1. Dánia 6 pont, 2. Ausztria 4 (5-3), 3. Horvátország 4 (2-4), 4. Franciaország 2

Hírdetés

B divízió, 2. csoport:

Albánia-Izrael 1-2 (1-0)
Az állás: 1. Izrael 4 pont (4-3), 2. Izland 2 (3-3), 3. Albánia 1

C divízió, 3. csoport:

Fehéroroszország-Kazahsztán 1-1 (0-1)
korábban:
Azerbajdzsán-Szlovákia 0-1 (0-0)
Az állás: 1. Kazahsztán 7 pont, 2. Szlovákia 6, 3. Fehéroroszország 2, 4. Azerbajdzsán 1

D divízió, 1. csoport:

Andorra-Liechtenstein 2-1 (0-0)
korábban:
Moldova-Lettország 2-4 (1-2)
Az állás: 1. Lettország 9 pont, 2. Moldova 4 (4-4), 3. Andorra 4 (2-4), 4. Liechtenstein 0


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »