Nemzetbiztonsági kockázatnak vélik Soros befolyását

Nemzetbiztonsági kockázatnak vélik Soros befolyását

Nemzetbiztonsági kockázatról beszél a kormánypárt több politikusa a menekültek jogi segélyezését ellátó civil szervezetek, például a Helsinki Bizottság tevékenységével kapcsolatban. A kormány civilekkel kapcsolatos ellenérvei között szerepel Soros György befolyása, és hogy a jogvédők ügyfelei között lehetnek akár terroristák is. A Helsinki Bizottság társelnöke azt mondja, akárcsak most, évtizedek óta minden menekültügyi kérdésben jogszerűen jártak el.

Érvénytelen szavazatok leadására buzdított a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért a Kossuth téren. „Az, aki érvénytelenül szavaz, részt vesz a döntéshozatalban, azt üzeni, hogy érdeklik a közügyek. A döntéshozatalban akkor is részt vesz, hogyha nincsen felkínált válaszok közül olyan, amelyikkel egyet tudna érteni” – hangoztatta Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója.

A jogvédők kampánya azonban nem tetszik a kormánypárti politikusoknak. Az egykori rezsibiztos a bevándorlást támogató tőkéseket látja mögötte. „Álcivileket bíznak meg avval, hogy azt a politikát, amit a nemzetállamok ellen el akar követni Soros György – többször bevallotta, hogy viszket a tenyere, amiért Európában még nemzetállamok vannak –, azt másokkal intézi el” – véli Németh Szilárd országgyűlési képviselő. A kormánypárti politikus éppen ezért a titkosszolgálatokkal világíttatná át a Soros-hálózatot, vagyis a milliárdos által is támogatott magyarországi civil szervezetek tevékenységét.

Kósa Lajos is nemzetbiztonsági kockázatokat lát, a Fidesz frakcióvezetője úgy gondolja: a jogvédők akár terroristákat is segíthetnek jó szándékú tanácsaikkal. „A civil szervezetek döntő többsége meggyőződésem, hogy jóhiszeműen jár el, de a pokolhoz vezető út, itt konkrétan a párizsi robbantáshoz vezető út, az a jó szándékkal volt egy kicsit kikövezve, és akkor tegyük meg azt, amit szükséges megtenni minden vonatkozásban” – jelentette ki Kósa Lajos.

A teendőkről azonban részleteket nem mondott a fideszes politikus, és azt nem részletezte a kancelláriaminiszter sem. „A hírszerzést felügyelő miniszterként úgy gondolom, hogy objektív információk alapján kell mérlegelni azt, hogy nemzetbiztonsági kockázat-e Soros György tevékenysége” – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Helsinki Bizottság társelnöke azzal érvel: a menekülteknek nyújtott jogi segítség igazából állami feladat lenne. „És mi ezt a feladatot hajtjuk akkor végre, amikor mi magunk, az ügyvédeinken keresztül jogi segítséget nyújtunk. Ez semmiképpen sem jogellenes, kifejezetten az állami feladat végrehajtása. Alapvetően a civil szervezetek működését nemzetbiztonsági kockázatnak beállítani, ez egy olyan hamis állítás, ami egyébként a nemzetbiztonsági szolgálatoknak a hatáskörét is tagadja, nem ez a feladatuk” – nyilatkozta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Az MSZP kiáll a civilek mellett. „Tehát, ha odáig jutunk, hogy egy országgyűlési képviselő bemondására a magyar titkosszolgálatok civil szervezeteket fognak megfigyelni, akkor szerintem mindenki pakoljon és menjen el ebből az országból” – közölte Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő.

A civil szervezetek törvényességi felügyeletét egyébként Magyarországon az ügyészség látja el. A Hír Televízió kérdésére azt írták: az érintett jogvédő szervezetekkel szemben a legfőbb ügyészségnél senki nem kezdeményezett eljárást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »