Nemierőszak-botrány a spanyol csapatnál

Egy védet tanú állítja: 2012-ben a realos Isco és a bilbaói Muniain megerőszakolták egy hotelban. De Gea lehetett a felbujtó.

A spanyol AS online kiadása az Eldiario.es-re hivatkozva közölte pénteken, hogy több spanyol játékos is megerőszakolt korábban egy nőt. A részletekről egy tavalyi, Ignacio Allende Fernández (Torbe), spanyol pornókirály ellen zajló bírósági ügy tárgyalásán vallott egy védett tanú. A jegyzőkönyv „egészen véletlenül” az Eb nyitónapján szivárgott ki.

A tanú azonosította Iker Muniaint, az Athletic Bilbao futballistáját, egy másik spanyol lap saját forrására hivatkozva közölte, hogy Isco, a Real Madrid kötelékébe tartozó támadó volt a másik erőszaktevő. A dokumentum szerint 2012 júniusában történt az erőszak, egy ötcsillagos madridi hotelban. A védett tanú azt állítja, a Manchester United kapusa, David de Gea volt az, aki sms-ben hívta a hotelba, ahol találkozhatott Torbével. A pornórendező komoly összeget ígért neki cserébe azért, hogy mindent megcsinál, amire a futballisták kérik. A vallomás szerint a hotelszobában, ahol a nemi erőszak történt, egy másik nő is jelen volt. A tanú állítása szerint Torbe már akaratán kívül rángatta őt a helyszínre, a játékosok pedig azt mondták, megverik, ha nem teszi azt, amit mondanak neki.

A történteket követően a nő Whatsup-on keresztül megkérdezte de Gea-t, hogy Muniainon ki volt a másik futballista a szobában. A kapus azt felelte, egy másik Bilbao-játékos.

Muniain ügynöke azt nyilatkozta, nem tudnak az egészről, senki sem kereste őket az ügyben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »