Németországi magyarok vezették az embercsempész-hálózatot

Az adatok szerint a jól szervezett csoport 2015 januárja és szeptembere között mintegy 152 alkalommal legkevesebb 400 bevándorlót juttatott Magyarországról az unió további országaiba.

A vádhatóság szerint a banda vezetője és koordinátora a Makón és német területen is élő házaspár volt. A pár egy személyszállító céget alapított, 2015 elején pedig elhatározták, hogy a pluszbevételért kihasználják a kialakuló migrációs hullámot is: sofőröket toboroznak, és harmadik országbeli bevándorlókat fuvaroznak feketén Németországba, Ausztriába.

A pár összesen 13 sofőrrel kötött szerződést, azt ígérve nekik, hogy a próbaidős munkák után bejelentett állást intéznek majd nekik Németországban.

Gondoltak a menekültekkel való kapcsolattartásra is: ezzel egy szenegáli férfit bíztak meg – az ügy 14. vádlottját. Amíg a sofőrökkel a házaspár tartotta a kapcsolatot, a szenegáli állampolgár találkozott a menekültekkel és vette fel a fuvarrendeléseket.

A 13 sofőr saját autóval „dolgozott”: a magyar területen dolgozó összekötő hajtotta fel nekik az átutazókat, akik fejenként 150-200 eurót fizettek a hol németországi, hol cseh vagy osztrák fuvarokért.

A csoport így több tíz milliós bevételre tehetett szert, legalábbis az ügyészségi adatok szerint. A sofőrök a körülmények alapján tudhatták azt is, hogy embercsempészetben vettek részt, állítja a nyomozó hatóság.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »