Németországban szigorították a nemi erőszakról szóló törvényt – nagyon fogja érdekelni Ficki Fickiéket

A német parlament alsóháza, a Bundestag elsöprő többséggel fogadta el az eddig hatályban lévő szexuális erőszakról szóló törvény módosítását csütörtökön. Az új törvény kitér a menekültstátusszal rendelkező erőszaktevőkre is, a jövőben könnyebb lesz kiutasítani őket Németországból, emellett kibővíti a szexuális bűncselekmény fogalmát.

Ezentúl azt fogják erőszaknak hívni, ami annak ellenére történik, hogy a nő szóban kifejezi, hogy ő azt nem akarja, ellenkezik. A női érdekvédő szervezetek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy Németországban végre a nem nemet jelent.

A korábbi törvény alapján azokban az esetekben nem állt meg a nemi erőszak vádja, ha a nők csak szóban álltak ellen a támadásnak. Ez a gondolat abból az egyszerű (és rendkívül buta) feltevésből jön, hogy akit megpróbálnak megerőszakolni, az mindenképpen harcolni fog a támadója ellen. Csakhogy ez egyáltalán nem biztos.

Rengeteg oka lehet annak, hogy egy nő nem tud fizikailag ellenkezni, mikor rátámadnak, például, ha ököllel vagy késsel megfenyegetik, hogy ha ellenáll, akkor bántani fogják, vagy ha akkora fizikai hátrányban van, hogy inkább meg sem próbál küzdeni, mert az erejét inkább arra tartogatja, hogy a támadás után el tudjon jutni egy biztonságos helyre. És az is egy teljesen általános reakció, ha ilyenkor az áldozat sokkos állapotba kerül, és egyáltalán nem tudja irányítani a helyzetet, akár az eszméletét is elveszítheti.

A korábbi jogszabály alapján a nagy felháborodást kiváltó kölni események sem számítanak bűncselekménynek. Hiába jelentette több tucatnyi nő, hogy csoportokba verődött férfiak körbeállták őket, markolászták a mellüket, benyúltak a nadrágjukba és lehúzták a bugyijukat, ezek egyike sem számít bűncselekménynek. Ha közben a nők telefonját és a pénzüket ellopták, akkor az áldozatoknak volt lehetőségük feljelentést tenni, enélkül nem.

„Az a helyzet, hogy egy nő mellének vagy akár a vaginájának a megfogása nem ütközik jogszabályba, ha elég gyorsan történik ahhoz, hogy a nők ne tudjanak védekezni, akkor az nem bűncselekmény" – ezt Chantal Louis, az Emma nevű német feminista magazin szerkesztője mondta a Buzzfeednek a kölni zaklatások után.

A kölni támadássorozat mellett nemrég egy másik ügy is megrázta a német közvéleményt. Egy német modellt bedrogozott és megerőszakolt két férfi, ráadásul az egészet videóra vették és feltöltötték a netre. A videón többször is hallható, ahogy a nő azt mondja, hogy „hagyd abba" és azt, hogy „ne". A modell, Gina-Lisa Lohfink feljelentette a két férfit.

Azonban kit ítélt el a bíróság? A nőt. Hamis tanúzásért.

Mivel az akkori törvény szerint nem számított nemi erőszaknak, ami a videón látható volt. Az ítélet szerint a modell nem ellenkezett eléggé ahhoz, hogy a nemi erőszak vád megálljon. Az ügy júniusban zárult le, a megerőszakolt nő 24 ezer eurós bírságot kapott.

Az áldozatoknak csak akkor volt esélyük börtönbe juttatni a támadójukat, ha külsérelmi nyommal tudják bizonyítani, hogy ellenkeztek. Ha nincsen orvosi lelet horzsolásokról, zúzódásról, akkor a vád nem áll meg a bíróságon. Németországban a statisztikák alapján 100 szexuális erőszakból 10 esetben indul nyomozás, ebből 1 ügynél sikerül elítélni a támadót. Az új törvény abban segít majd, hogy sokkal több ügy esetében induljon nyomozás, és az elkövetőket ítéljék is el a bíróságon.

A női érdekvédő szervezetek örülnek a jogszabály-módosításnak, de nem elégedettek vele teljesen. Az mondják, hogy szerintük nem azt kell a törvényi szövegeknek tükrözniük, hogy „a nem nemet jelent", hanem azt, hogy „az igen, igent jelent". Azaz, hogy ne az legyen erőszak, ami ellen a nő ellenkezik, hanem az, aminél nem jelenti ki egyértelműen, hogy akarja.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a párkapcsolatban, randevúkon történő kierőszakolt szex is nemi erőszaknak számítana, illetve az eszméletlen állapotban lévő nők megerőszakolását is jobban büntetné egy ilyen szabályozás. Rengeteg olyan eset van a női érdekvédő szervezetek szerint, ahol a nő, akár zsarolás, akár a folyamatos manipuláció miatt nem utasítja el egyértelműen a szexuális közeledést, de mégsem akarja azt. Kaliforniában például 2015 óta ilyen törvény van hatályban, ott mindkét fél szóbeli megegyezése kell a szexhez.

Mindenesetre abban egyetértenek a jogvédők, hogy a korábbi német szabályozáshoz képest óriási fejlődést jelent a törvénymódosítás. Örülnek, hogy az állam végre elkezdte megfelelően kezelni a nőkkel szemben elkövetett erőszakot és olyan jogi környezet alakul ki, ami végre elítéli az erőszaktevőket.

(BBC – Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »