Németországban elítéltek egy férfit, aki adatokat adott át az orosz katonai hírszerzésnek

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre és 15 ezer eurós (több mint 5,4 millió forintos) pénzbírságra ítélte csütörtökön a berlini legfelsőbb bíróság azt az 56 éves férfit, aki a szövetségi parlament (Bundestag) által Berlinben igénybe vett ingatlanok alaprajzait küldte el az orosz katonai hírszerzésnek (GU).

Andreas Müller bíró az ítélet indoklásaként elmondta: a férfi 2017-ben létrehozott egy CD-t, rajta a Bundestag által Berlinben igénybe vett ingatlanok alaprajzait tartalmazó 385 fájllal, ezt pedig 2017 szeptemberében elküldte az Oroszország berlini nagykövetségén dolgozó egyik alkalmazottnak, a feladó megjelölése nélkül. A vádak szerint ez az alkalmazott a GU egyik fedett embere volt.

A bíróság szerint a vádlott önszántából, jutalék és díjazás nélkül cselekedett, bár indítékát nem tudták megállapítani. A dpa német hírügynökség megjegyzi: a potsdami férfi korábban az egykori keletnémet Nemzeti Néphadseregben (NVA) szolgált.

Hírdetés

A vádlott egy olyan cégnél dolgozott, amelyet a Bundestag a hordozható elektromos berendezések vizsgálatával bízott meg. A nyomozás szerint a vállalat az alaprajzokat tartalmazó fájlokat azért kapta meg, hogy ellenőrizze őket a kivitelezéshez, amely a többi között magában foglalta nyomtatók üzemeltetési biztonságának szavatolását.

A bíróság szerint a férfi tudta, hogy az alaprajzokhoz általában nem lehet hozzáférni, de egyfajta enyhítő körülményként említette, hogy nem titkos adatokról van szó.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »