Németország nem szállít fegyvert Ukrajnának, de tábori kórházat igen

Németország semmiképpen nem szállít fegyvert Ukrajnának most, az Oroszországgal fennálló feszültség idején, de tábori kórházat igen – jelentette ki Christine Lambrecht német védelmi miniszter egy interjúban, amely vasárnap jelenik meg annak apropóján, hogy több NATO-tagország fegyverekkel segíti Ukrajnát.

A miniszter nyilatkozata összhangban van azzal, amit Olaf Scholz német kancellár hangsúlyozott korábban: Berlin konfliktusövezetbe nem szállít gyilkos fegyvert.

"Értem a szándékot, hogy segíteni akarják Ukrajnát, éppen ezt tesszük mi is. Ukrajna februárban kap (tőlünk) egy teljes tábori kórházat (a majdani ukrán személyzet) egészségügyi képzésével együtt, aminek a költségéből Németország 5,3 millió eurót (1,9 milliárd forint) vállal. Ezenkívül már évek óta német katonai kórházakban ápolják a súlyosan sérült ukrán katonákat" – mondta Lambrecht a Welt am Sonntag című hetilapnak nyilatkozva.

"Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a feszültség csökkentése érdekében, és a fegyverszállítás Ukrajnának éppen nem ezt segítené elő, ebben egyetértés van a német koalíciós kormányon belül" – tette hozzá.

Hírdetés

Ez megfelel annak, amit Annalena Baerbock külügyminiszter mondott interjújában a Süddeutsche Zeitungnak: Berlin nem bírál más országokat azért, mert fegyvert szállítanak Ukrajnának – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Nem reális azt gondolni, hogy az ilyen fegyverszállítások át tudják billenteni a katonai erőfölényt. A NATO-szövetségesek, az európai uniós tagországok és a hét legfejlettebb országot tömörítő csoport (G7) számára a legerősebb fegyver egyértelművé tenni Oroszország számára, hogy bármilyen újabb agressziónak súlyos következménye lesz – mondta Baerbock az interjúban.

Lambrecht a Maliban zajló fegyveres konfliktussal kapcsolatban figyelmeztette Oroszországot, hogy a Wagner orosz biztonsági cég zsoldosainak ottani jelenléte nem marad következmények nélkül. "Moszkva nem tudja elérni, hogy a nyugatiak automatikusan kivonuljanak mindenhonnan, ahova ő zsoldosokat küld. Nem hátrálunk meg ez előtt, nem könnyítjük meg Oroszország dolgát" – mondta. A Maliban hatalmon lévő katonai juntát pedig arra figyelmeztette: ha azt akarja, hogy a német katonai kontingens az országban maradjon, akkor ahhoz meg kell teremtenie a feltételeket.

Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és más országok is azzal vádolják a bamakói vezetést, hogy zsoldosokat bérel a Wagner csoporttól, amelyet különböző konfliktusövezetekben elkövetett jogsértésekkel vádolnak. A mali vezetés visszautasítja a vádat, és azt állítja, hogy az orosz kiképzők kétoldalú egyezmény keretében érkeztek az országba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »