Németország hajlandó felfüggeszteni a menekültek elosztásáról szóló vitát

BERLIN. Az európai uniós (EU-) menekültügyi rendszer reformjának előmozdítása érdekében Németország hajlandó felfüggeszteni a vitát a menekültek tagállamok közötti elosztásáról – mondta a német belügyminiszter csütörtökön Szófiában a Welt című német lap jelentése szerint.

Thomas de Maiziere az EU-s belügyminiszterek informális tanácskozásának szünetében tett nyilatkozatában kiemelte: ésszerű megoldás lenne, ha egyelőre lezárnák a menekültek kvótákon alapuló elosztásáról folytatott vitát, és más ügyekre összpontosítanának. A kvótarendszer helyett például a menekültügyi eljárás szabályairól és a menedékkérők befogadásának feltételeiről kellene megállapodni – mondta.   

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa nem foglalt állást egyértelműen abban a kérdésben, hogy a berlini vezetés hajlandó lenne-e akár egy újabb nagy menekülthullám esetén is eltekinteni a menekültek kvóták szerinti elosztásáról. Mint mondta, erről a kérdésről majd a reformról zajló tárgyalások végén kell dönteni.   

A Die Welt felidézte, hogy a tervezett kvótarendszer körüli vita miatt 2016 óta nem halad előre az EU-s menekültügyi rendszer reformjának ügye. A vita fő kérdése az, hogy a közösségnek miként kellene támogatni azokat a tagjait, amelyekre egy menekültválság esetén különösen nagy terhek nehezednének. Az Európai Bizottság és több tagállam, köztük Németország azt szorgalmazza, hogy legalább az erős menekülthullámok idején legyen kötelező a nyomás alá kerülő tagállamokba érkező menekültek szétosztása, illetve a tagok között elosztott menekültek befogadása.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »