Németh Zsolt: A budapesti 56 Poznan nélkül nem lett volna

A lengyelországi Poznan 1956-os szerepvállalását méltatta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután megnyitotta a lengyel Szejmben a “Lengyelország-Magyarország. Történelem és emlékezés” című kiállítást.

A kormánypárti politikus az MTI-nek telefonon nyilatkozva kifejtette: a tárlat egyedülálló módon dolgozza fel a lengyel-magyar közös eseményeket.

Kiemelte: a ma 60 éve kirobbant lengyel forradalom döntő módon befolyásolta a magyar forradalom kibontakozását, mint fogalmazott, “Budapest Poznan nélkül nem lett volna Budapest”.

Németh Zsolt 1956 egyik aktuális üzeneteként jelölte meg, hogy támogatni kell Ukrajnát, amelynek területi integritása és szuverenitása veszélyben forog. Hozzátette: fontos látni azt is, hogy ahogy elfogadhatatlan volt, hogy Moszkvából diktáljanak a kommunizmus időszakában, az is az, hogy ma “demokrácia-deficit” jellemzi Brüsszelt. Az uniónak a képviseleti demokrácia elveit kellene megvalósítani, hogy a jelenlegi válságos helyzetet meg tudja haladni – értékelt a fideszes politikus.

Azt is hangoztatta, hogy ’56 nemcsak a tagadásról, hanem a pozitív értékek melletti kiállásról is szól. Egy hosszú távon fenntartható Európa csak az értékekre, a család és a szabadság védelmére, a múlt tiszteletére építhet – jelentette ki, megjegyezve: végső soron 1956 is erről szólt.

A magyar külügyi delegáció – amelynek tagja Dunai Mónika fideszes és Mirkóczki Ádám jobbikos parlamenti képviselő, továbbá Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló – Marek Kuchcinski lengyel házelnök meghívására utazott Lengyelországba és részt vesz a köztársasági elnökök találkozóján, valamint a poznani központi megemlékezéseken is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »