Németh Szilárd: a nyugati határt is meg kell védenünk

Németh Szilárd: a nyugati határt is meg kell védenünk

Brüsszelben ugyanis „kifundálták”, hogy szétterítik a migrációs tömeget, vagyis meg akarják mondani, hogy mi kikkel éljünk együtt.

Ezt mondta a fideszes országgyűlési képviselő a Vasárnap Újságban.

Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János. A referendumot a kormány kezdeményezte februárban, és a parlament rendelte el májusi határozatával. A döntést hárman megtámadták az Alkotmánybíróságon, de a testület nem adott helyt a kéréseknek, s a Kúriával egyezően kimondta, nem törvénysértő a népszavazás.

Kényszerbetelepítés elleni népszavazáson való részvételre felhívó óriásplakát Debrecenben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az őszi népszavazás arról szól, hogy az Európai Unió a magyar parlament, a magyar emberek hozzájárulása nélkül megteheti-e, hogy nem európai embereket telepít be Magyarországra. Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerint ez a népszavazás ügydöntő lesz.

Európa a mostani, tömeges méretű migrációval – gyakorlatilag Európa megszállásával – a legnagyobb kihívás elé néz. Németh Szilárd szerint ezt nem lehet menekültválságnak nevezni. Vannak, akik az Iszlám Állam terrorja, a szíriai háború elől menekülnek, s ezek az emberek többnyire részt is vesznek a menekültügyi eljárásban, s Magyarország nagyon példamutatóan oltalom alá helyezi őket. Ugyanakkor Magyarországra elvileg nem is érkezhetnének menekültek, mert biztonságos országok veszik körül, s ott kellene letelepedniük, magyarázta a politikus.

A fideszes országgyűlési képviselő a legdurvább történetnek azt nevezte, hogy gazdasági bevándorlók érkeznek, akik a jobblétért, a szociális ellátásért, az „ingyenpénzért” jönnek Európába, sőt vannak, akik megszállók akarnak lenni, akiket azért küldenek, hogy szétverjék Európát.

Németh Szilárd úgy véli, a magyar kormány, Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP parlamenti többség bebizonyította, hogy nem a brüsszeli hangadók, nem az ENSZ menekültügyi biztosa számít Magyarországon, hanem a magyar emberek. Hozzátette: már tavaly megkérdezték erről a magyar emberek véleményét egy konzultáció során, s az emberek világosan megmondták, hogy nem szeretnék, ha az országot elárasztanák az idegenek, nem szeretnék feladni a munkájukat és az elmúlt hat évben megszerzett pozíciót. Azt szeretnék, ha a kormány a magyar családokat, a gyermekvállalást támogatná.

A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az őszi népszavazáson arról kell dönteni, hogy a délkeleti határ megvédése után a „nyugati határt is meg kell védeni”, ugyanis Brüsszelben „kifundálták”, hogy szétterítik a migrációs tömeget, vagyis meg akarják mondani, hogy mi kikkel éljünk együtt.

Ha az október 2-i népszavazás eredményes és érvényes lesz, akkor az nem csupán vélemény, hanem köti a parlamentet, a népszavazás ugyanis a legdemokratikusabb intézményforma arról, hogy a nép van hatalmon, hangsúlyozta Németh Szilárd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »