Németh László műfordítói tábort szerveznek Lakiteleken

Idén is meghirdeti a Németh Lászlóról elnevezett műfordítói tábort a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, valamint a Magyar Írószövetség. A jelentkezéseket június végéig várják.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója az MTI-nek elmondta: a pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos Horvátország, Szerbia, Románia, Ukrajna, Szlovákia és Szlovénia nyelvein, valamint a történelmi szomszédok, Csehország és Lengyelország nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.

A fordítótáborba egy legalább négyezer karakteres, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lappal lehet pályázni.

Hírdetés

Az augusztus 16. és 22. között zajló táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, a szemináriumi foglalkozások keretében pedig megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával – tette hozzá Lezsák Sándor. A képzés térítésmentes, a nyertes pályázók számára a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosítanak.

A pályamunkák – a forrásmegjelöléssel ellátott eredeti szöveggel – és a jelentkezési lapok benyújtásának határideje 2021. június 28. A beérkező fordításokat szakmai zsűri bírálja el, a nyerteseket 2021. július 5-éig értesítik a részvételi lehetőségekről.

További részletek olvashatóak, és a jelentkezési lap letölthető a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról, a nepfolakitelek.hu oldalról.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »