Német terrorellenes törvény: Donald kacsa többé nem vehet SIM-kártyát

A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette terrorellenes törvénycsomagját, amely a párizsi, brüsszeli és isztambuli támadások tanulságai alapján készült.

A javaslat szerint a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal – a belső elhárítás – közös adatbázisokat építhet külföldi hírszerző szolgálatokkal, a szövetségi rendőrségnél nemcsak a bűnüldözés, hanem a bűnmegelőzés területén is be lehet vetni fedett nyomozókat, és bevezetik azt is, hogy csak személyazonosságot igazoló érvényes okmánnyal lehet előre fizetett (prepaid) SIM-kártyát vásárolni.

Az utóbbi hónapokban végrehajtott terrortámadások tanulságaiból adódó egyik legfőbb kritikai észrevétel az, hogy a "terroristák nemzetközi hálózatokba szerveződnek, biztonsági hatóságaink viszont nem alkotnak nemzetközi hálózatot" – emelte ki Thomas de Maiziere belügyminiszter a törvénytervezetet ismertető berlini tájékoztatóján a kormány közleménye szerint.

Hozzátette, hogy sürgősen javítani kell az együttműködést az információk "összefűzésében és kiértékelésében". Az adatok megosztásának feltétele az adatvédelmi szabványok és a jogállamiság normáinak betartása a partnerszolgálat részéről.

A fedett nyomozók bevetését szabályozó előírások módosítása azt szolgálja, hogy növekedjék az embercsempész hálózatok elleni küzdelem. A prepaid SIM kártyák forgalmazásának szabályait pedig azért kell megváltoztatni, hogy szükség esetén bármelyik ügyfél személyazonosságát megállapíthassák a hatóságok. Ezen a területen "voltak biztonsági rések, ezeket most megszüntetjük", mert a "biztonság fontosabb a kényelemnél" – hangsúlyozta a miniszter a közlemény szerint.

Hírportálok beszámolói szerint a tájékoztatón azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi szabályozás alapján "akár a Donald Kacsa név alatt" is lehet vásárolni prepaid SIM-kártyát Németországban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »