Német Nagydíj: Hamilton győzelmével vonulnak nyári pihenőre a csapatok

Mint arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk Nico Rosberg hazai pályán megszerezte a pole pozíciót. A vasárnapi futamon azonban a német pilótának nem volt szerencséje a rajtnál és végül még a dobogóra sem álhatott fel.

 

A Német Nagydíj rajtja kimondottan izgalmasra sikeredett, az élről rajtoló Nico Rosberg nagyon rosszul kapta el a rajtot és Lewis Hamilton valamint a két Red Bull is megelőzte. Így a német versenyző egészen a negyedik helyig esett vissza.

 

A rajt pillanatai. Forrás: Skysports.com

 

A Mercedesek  mellett a két Red Bull is helyet cserélt, az első kanyar kijáratánál Max Verstappen ismét agresszív volt és megelőzte csapattársát Daniel Ricciardot és feljött a második helyre.

 

Nico Rosberg egy gyors elévágással próbált a Red Bullok elé kerülni az első kiállásoknál, de próbálkozása nem járt sok sikerrel ugyanis Max Verstappen is a boxba hajtott. A pályán azonban pár körrel a kiállás után egymásra találtak és Rosberg folyamatosan támadta a fiatal hollandot. Végül a német pilóta azonban egy szabálytalan manőverrel kiszorította a pályáról Verstappent, ami után a veresenyigazgatóság megbüntette 5 másodpercre.

 

A Mclaren – Hondánál egyre feszültebb hangulat uralkodik, erre Alonso rádióbeszélgetése is utalt.

“Ne aggódjatok, amikor a következő kerékcserénél leelőz minket, majd a pályán visszaszerzem a pozíciót”

– mondta a rádióban Alonso frusztráltan.

 

A Ferrarik továbbra is gyengélkednek, mindössze az ötödik és hatodik helyen zárták a futamot. A végén Nico Rosberg sem tudta megelőzni a két Red Bullt, így be kellett érnie a negyedik hellyel. A futamot egy remek rajttal magabiztosan nyerte meg Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo és Max Verstappen előtt.

 

Az első három helyezett a dobogón. Forrás: Skysports.com

 

A Forma–1 most nyári szünetre megy, Hamilton magabiztos 19 pontos előny tudatában Rosberggel szemben.  Egy hónap kihagyás után, augusztus 28-án kerül sor a folytatásra Belgiumban.

 

Német Nagydíj végeredménye:

1. Hamilton, Mercedes, 1:30:44.200
2. Ricciardo, Red Bull + 6.996 mp
3. Verstappen, Red Bull + 13.413 mp
4. Rosberg, Mercedes + 15.845 mp
5. Vettel, Ferrari, + 32.750 mp
6. Raikkonen, Ferrari + 37.273 mp
7. Hulkenberg, Force India, + 70.049 mp
8. Button, McLaren, + 1 kör hátrány
9. Bottas, Williams, + 1 kör hátrány
10. Perez, Force India + 1 kör hátrány

 

Körkép.sk

Nyitókép: Skysports.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »