Német hatóságok: Ezrével menekülnek Európa a terroristák

A német hatóságok az Európába visszatérő dzsihadisták egyre növekvő számára figyelmeztetnek – írta vasárnap a Welt am Sonntag című német lap biztonsági szolgálatoktól származó információkra hivatkozva.

A újság szerint mivel az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyre súlyosabb veszteségeket könyvel el Szíriában és Irakban, várhatóan egyre több harcosa tér vissza Európába. Mintegy hatezer, válságövezetben járt európai dzsihadista egyharmada tér haza, és Holger Münch a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője arra figyelmeztetett, hogy ez biztonsági kockázatot jelent.

Sok esetben ők rendkívül radikalizálódtak, katonailag képzettek, brutálissá tette őket a háború, és van harci tapasztalatuk

– hangoztatta Münch.Thomas de Maziere német belügyminiszter a Bild című napilapban szombaton megjelent interjúban arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Németországban mintegy 520 iszlamista harcos van, aki képes lenne önállóan vagy többedmagával, csoportban elkövetni merényleteket.

Eközben Manuel Valls francia miniszterelnök azt közölte, hogy mintegy 15 ezer embert tartanak számon radikalizálódás miatt Franciaországban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »