Nemes szándék, gyengécske megvalósítás: a felvidéki magyarság jogfosztásával foglalkozik a szlovák sajtó

Nemes szándék, gyengécske megvalósítás: a felvidéki magyarság jogfosztásával foglalkozik a szlovák sajtó

A felvidéki magyarságnak régóta fájó mulasztást kíván pótolni most induló cikksorozatában (szabad fordításban: Szülőföldön számkivetettként, eredetiben: Vyhnancami v rodnej zemi) az Aktuality, hiszen végre nagy terjedelemben, érdemben foglalkoznak majd a kitelepítésekkel, bemutatva a szlovák nagyközönségnek a magyar és német kisebbséget ért sérelmeket, jogfosztásokat. Csak a Jóisten tudja, van belőlük elég. A szándék bár nemes, a megvalósításba sajnos számos hiba csúszott. Cikkelemzés következik!

Nincs abban semmi meglepő, hogy a szlovákok és a csehek egészen másképp értékelik a huszadik századot, mint mi, magyarok. Azért sem lehet rájuk haragudni, ha ünneplik Trianont, sőt, azt is érteni velem, miként tudnak az első Csehszlovák Köztársaságból mintademokráciát kreálni kortárs történészeik. A (cseh)szlovákok történelmi bűneinek kibeszélése azonban mindeddig váratott magára, bár a fiatal szlovák történészgeneráció egyre reálisabban, egyre keményebben fogalmaz, a nagyközönséghez tanulmányaik, munkásságuk alig-alig jutott el. Az aktuality.sk szándéka már csak emiatt is megsüvegelendő, így jó előre szögezzük le, örülünk a kezdeményezésnek, még akkor is, ha úgy tűnik, a cikk írójának, Ivana Hečkovának nem sikerült túllépnie a szlovákság árnyékán.

A cikk elején nagyvonalú ecsetvonásokkal megrajzolt történelmi tabló még viszonylag korrekten, bár ahogy a fenti idézetből is látszik, a szokásos szlovák panelek mentén vázolja fel a felvidéki magyarság és németség háború előtti helyzetét. Teszi mindezt, s ez a szerző dicséretére váljék, a közmegbecsülésnek örvendő felvidéki magyar történész, Vadkerty Katalin munkáira hivatkozva, bár azért az alábbi mondatnál kilóg kissé a lóláb:

azt pedig már tényleg nem tudjuk mire vélni, hogy Hečková azt írja:

Hogy ne csak ezekre a visszás mondatokra emlékezzünk, érdemes kiemelni, a második világháború utáni csehszlovák kormányról, a tabló utolsó ecsetvonásaként, szerző már azt írja, tudatosan és kegyetlenül akarták megtisztítani az államot a “nem szláv nemzetiségektől”.

A Beneš-dekrétumok történetének rövid és korrekt összefoglalója után kettéválik a történet. Elsőként a németség sorsának bemutatása következik. Ebben a részben a legfurcsább, hogy a megkérdezett történész, Tomáš Černák a Nyitrai Egyetemről, azzal mentegeti a csehszlovák kitelepítést, hogy egész Európában hasonlóan jártak el a németekkel, így a németség tudta mi vár rá.

Érdekes adalék, s talán kevesek számára ismert tény, hogy a nagyjából 140-150 ezres németség jelentős része még a háború előtt elhagyta az akkori Tiso-féle Szlovákiát. A német vezetés tulajdonképpen hazamentette őket a közelgő Vörös Hadsereg elől, bár rengetegen voltak – írja a szerző, akik félve attól, hogy a háború után nem térhetnek haza, nem éltek ezzel a lehetőséggel. Hečková szerint körülbelül 120 ezer német hagyta el az országot még a háború alatt, bár arról sajnos már nem közöl adatot, hányan tértek oda vissza a háborút követő hónapokban.

Annyit tudunk csak meg, hogy körülbelül harmincezer németet érintettek a háború utáni csehszlovák kormány kényszerintézkedései, az internálás (a mai Szlovákia területén a három legnagyobb tábort Ligetfalu, Poprád és Nyitranovák mellett hozták létre), majd később a kitelepítés, előbb a Szudétavidékre, majd onnan át Németországba.

Miután a felvidéki magyarság egyoldalú kitelepítését Magyarországra a békekonferencián megtiltották a csehszlovákoknak, új megoldás után kellett nézniük. A lakosságcsere és a kitelepítés története bizonyára ismert felvidéki magyar olvasóink előtt (ha szeretnék felfrissíteni tudásukat, ajánljuk az alábbi interjút), most sokkal érdekesebb, hogyan tálalják mindezt a szlovák sajtóban. 

Hírdetés

A szerző itt újra Vadkerty Katalin adataira hivatkozva ad számot az eseményekről (44 ezer magyar kitelepített Csehszlovákiába, 65 ezer szlovák beköltöző), s nem hallgatja el azt sem, hány ezer szlovák költözött a magyarlakta falvakba, sőt konkrétan a magyarok házaiba északról, Liptóból és Árvából.

– idézi a szerző Tomáš Černák történészt.

Érdemes leszögeznünk, az egész cikkben szinte kizárólag korrekt, a tudományos közmegegyezésnek megfelelő számokat találni, egyedül a lakosságcsere keretében Magyarországra telepített felvidéki magyarok számában mutatkozik eltérés a magyar kánontól. Hečková ugyanis 76 ezer magyart említ, míg a magyar történészi konszenzus szerint ez a szám inkább a kilencvenezerhez közelít, de nemzetközi tanulmányokban 100-120 ezres számokkal is találkozni.

Bár a szerző elismeri, a magyarországi szlovákság egy része hallani sem akart az áttelepülésről, a legfontosabbat már sajnos elfelejti leírni (vagy tudatosan elhallgatja):

a magyarországi szlovákok önként jelentkezhettek a “hazatérésre”, viszont a felvidéki magyaroknak nem volt választása. Ha áttelepítésre jelölték ki őket, menniük kellett!

Ezen distinkció hiánya talán az írás legnagyobb hibája.

A felvidéki magyarok számára sajnos jól ismert jelenséget nem kell definiálnunk, a szlovák olvasó számára azonban minden bizonnyal fontos lenne, kár, hogy a szerző egy egészen kétértelmű és könnyen félreérthető mondattal teszi mindezt. Azt írja ugyanis, 

Meg lennénk lepve, ha az egyszeri szlovák olvasónak ebből leesne, hogy a fenti definíció valójában a csehszlovák sovinizmus terméke, semmi köze a valósághoz. Tények helyett a szerző, akarattal vagy anélkül csak ráerősít arra a marhaságra, hogy mi, felvidéki magyarok valójában csak elmagyarosított szlovákok vagyunk.

Egy újabb lényeges és igen sajnálatos hiba. Kár érte!

“A deportálások, a lakosságcsere és a reszlovakizáció után jobb idők jöttek a magyarságra” – írja a szerző, s talán nem vagyunk különösebben rosszmájúak, ha némi sugalmazást vélünk felfedezni a sorok között. A “jobb idők” kifejezés szétcincálásába pedig most ne is menjünk bele.

A cikk legvégén, s itt a szerző újabb dicséretet érdemel, a szlovák nagyközönség előtt egy szintén alig ismert téma kerül rövid bemutatásra. A Dél-akció (Akcia Juh) a sztálini osztályalapú terror csehszlovákiai kistestvére lett volna, mely során a Csehországból hazatért, otthon nélküli magyaroknak találtak volna helyet, úgy, hogy osztályalapon kizsuppolják otthonaikból a még a rendszer “hiányosságai” folytán megmaradt “gazdagabb” magyar családokat. A tervet végül a prágai vezetés, illetve a magyar fél nyomására lefújták, bár Somorjáról sajnos addigra már elindultak az első vonatok.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »