Nem volt pénz, Leisztingertől vett fel hitelt az MSZP

Leisztinger Tamás cégétől vett fel hitelt az MSZP – erősítette meg a Hír TV értesülését a párt sajtófőnöke egy szekszárdi kampányrendezvényen. Nyakó István szerint azért kellett nyolcvanmillió forintot felvenniük, mert nem állnak úgy anyagilag, hogy önerőből fizessék a kampányt

Leisztinger Tamás MSZP-közeli üzletemberként híresült el, a 2010-es kormányváltás után több cégét eladta, szállodái Mészáros Lőrinchez kerültek, de mezőgazdasági érdekeltségei megmaradtak.

Nyakó István így nyilatkozott a Hír TV-nek: – Kölcsönt kellett felvennünk, a hitelünket természetesen ahogy eddig is, úgy ezután is tisztességgel, becsülettel fizetni fogjuk.

– Utánanéztek a cégnek, hogy honnan veszik fel?

– Ez olyan pénzintézet, amely ilyen lehetőséget tud biztosítani, a magyar törvényeket betartva mi ehhez hozzáfértünk. Természetesen amikor el kell számolni az Állami Számvevőszéknek, ezzel el fogunk tudni számolni.

hírtv.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »