Nem változtat ütemén a Fed

A múlt héten ismertette az amerikai jegybanki szerepet betöltő Fed a májusi kamatdöntési üléséről szóló jegyzőkönyvet: a sorok között több utalás szerepelt a kilátásokra.

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a kamatemelések mérsékelt ütemben folytatódhatnak a tengerentúlon.

Ha az inflációt nézzük, az szinte folyamatosan a jegybanki cél alatt helyezkedett el annak 2012-es bevezetése óta. A Fed által figyelt fogyasztási kiadások alapján súlyozott infláció (PCE) márciusban ismét megközelítette a 2 százalékos célértéket, és bár láthatók felfelé mutató inflációs kockázatok, az inflációs várakozások egyelőre stabilan alakulnak.

Míg az amerikai gazdasággal kapcsolatos növekedési várakozásokat támogatják a fiskális politikai lépések, még nem mutatkoznak túlfűtöttségre utaló jelek az amerikai gazdaságban. A jegybankárok megjegyezték a májusi kamatdöntési közleményben, hogy a 2 százalék fölé emelkedő inflációt is tolerálhatják a következő időszakban. Ez is jelzés a tekintetben, hogy egyelőre nem sürgős fokozni a kamatemelések mértékét a márciusban jelzetthez képest.

Várakozásunk szerint a kamatemelések folytatódásával összhangban fokozatosan emelkedik a hozamkörnyezet is a tengerentúlon, az amerikai hozamgörbe pedig tovább laposodhat.

A hozamkülönbözet előreláthatólag jövőre még nem éri el a negatív tartományt, azaz még messze van a kamatemelési ciklus vége. Várakozásunk szerint 2019 végére az amerikai irányadó ráta már az egyensúlyinak tekintett 2,9 százalékos szintet is elérheti; 2020-ra pedig már egyértelműen szigorú monetáris politikával számolhatunk. Ennek kapcsán a jegyzőkönyvben arra is kitértek, hogy a kamatdöntési közleményben a monetáris politika irányultságára vonatkozó iránymutatásuk hamarosan megváltozhat. Ilyen változtatásra őszig nem számítunk, de az üzenet módosítását a piacok héjább, tehát a szigorítás irányába mutató kommentárként értelmezhetik az év második felében.

 

Balog-Béki Márta, az MKB Bank tőkepiaci elemzője


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »