Nem választották újra tagként Oroszországot egy ENSZ-szervezet kormányzótanácsában

Nem választották újra tagként Oroszországot egy ENSZ-szervezet kormányzótanácsában

Nem választották újra tagként Oroszországot szombaton az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének (ICAO) kormányzótanácsában.

A szervezet montréali közgyűlésén Oroszország nem kapott elegendő szavazatot ahhoz, hogy tagja maradhasson a 36 tagból álló kormányzótanácsnak. Poppy Khoza, a közgyűlés dél-afrikai elnöke „példátlannak” nevezte az előállt helyzetet.

Kanada és több európai ország előzőleg jelezte, hogy ellenzi Oroszország újraválasztását. Omar Alghabra kanadai közlekedési miniszter a hét elején úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, „fontosnak tartják, hogy Oroszországot felelősségre vonják”.

Hírdetés

Nyugati vádak szerint az orosz hatóságok törvénytelenül foglaltak le több száz külföldi repülőgépet, ezt Moszkva tagadja.

Oroszország korábban lezárta légterét 36 ország – köztük az Európai Unió 27 tagállama – előtt, válaszul arra, hogy a nyugati országok az orosz légi közlekedési szektort is érintő szankciókat vezettek be az Ukrajna ellen februárban indított orosz támadás miatt.

A 193 tagú ICAO közgyűlése háromévente ülésezik, a szeptember 27. és október 7. között zajló montréali tanácskozás az első a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború kirobbanása óta. Oroszország képviselője a héten azt kérvényezte, hogy a szervezet ítélje el azokat az országokat, amelyek „tilalmakat vezetnek be a szuverén légtér használatára”.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »