Nem vagyok demokrata, de igennel szavazol a kótanépszavazáson

Egy demokratának nem lehet más választása, mint hogy amellett érveljen, hogy az állampolgárok menjenek el szavazni – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken azokra az ellenzéki pártreakciókra, amelyek a kvótareferendumról történő népszavazással kapcsolatban a távolmaradásra buzdítanak

A kormányszóvivő szerint a távolmaradásra szólító pártok “a választópolgároknak mutatnak be” és szerinte ez a stílus nem vezet sehová. Úgy vélte, az egyetlen felelős magatartás a szavazás mellett való érvelés.

Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy a kampány ideje alatt a kormány a lehető legtöbb csatornán és formában próbálja eljuttatni az állampolgárokhoz azt az álláspontot, hogy a Brüsszel által már eldöntött kvótacsomagot meg kell akadályozni, az ellen a leghatározottabban fel kell lépni. Hozzátette: a kvótacsomag elutasításában a V4 országai egységesek, de egyre több ország ismeri fel azt, hogy ez így nem mehet tovább, a menekültáradatot meg kell állítani. Ehhez hatékony határellenőrzésre van szükség annak érdekében, hogy Európa képes legyen megvédeni a saját polgárait – tette hozzá.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »