Nem ülésezhetett kedden a nemzetbiztonsági bizottság

Nem ülésezhetett kedden a nemzetbiztonsági bizottság

A testület jobbikos elnöke egyenesen úgy fogalmazott, hogy szabotázsakciót követett el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése ellen a kormánypárti frakció.

Stummer János közölte: a bizottság zárt ülés keretében meghallgatta volna, hogy mit tud elmondani az Alkotmányvédelmi Hivatal a Dunaferr-ügyben, az Információs Hivatal a Fudan Egyetem ügyében, továbbá a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is válaszokat vártak a múlt pénteki, a vakcinaregisztrációs honlap elleni terheléses támadással kapcsolatban.

A bizottság kormánypárti tagjai – köztük Halász János fideszes alelnök – hivatali elfoglaltságaikra hivatkozva nem jelentek meg, így az ülés határozatképtelenné vált.

A jobbikos politikus azt mondta: sérelmezik, hogy ez így történt. Kiemelte: “nem hagyunk nyugtot a kormánypárti képviselőknek és Magyarország kormányának, mert mi továbbra is azt gondoljuk, hogy ezek az ügyek a nemzetbiztonsági bizottság asztalára tartoznak” és oda is kell kerülniük.

Stummer János hozzátette: biztosan lesz a következő 12 hónapban még alkalmuk arra, hogy ezekhez az információkhoz hozzájussanak.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(“y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(“uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Ungár Péter, a bizottság LMP-s tagja azt mondta: mások mellett ő is meglepődve tapasztalja, hogy mindig akkor érte kibertámadás a vakcinaregisztrációs oldalt, amikor nagy volt a felhasználók száma. Ha egy külföldi szereplő “ilyen cinikusan” időzítve hajtott végre terheléses támadást egy magyar állami közpénzből kifejlesztett honlap ellen, akkor arról minimum zárt ülés keretében tájékoztatni kell a nemzetbiztonsági bizottságot – emelte ki. Enélkül sokakban felmerülhet a gyanú, hogy nem történt terheléses támadás, csak a közpénzből kifejlesztett honlap ilyen rossz minőségű – tette hozzá. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hat hónapban hat ilyen támadás volt, ezért kérdés, hogy mit tett a kibervédelmi intézet.

Az LMP-s politikus elmondta azt is, hogy a Fudan Egyetem ügyében meghívták a keddi ülésre Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki jelezte: nem tud ott lenni, de helyettest nem küldött.

Molnár Zsolt, a testület MSZP-s tagja hangsúlyozta: az országgyűlési választások közeledtének “csalhatatlan jele”, hogy ilyenkor a nemzetbiztonsági bizottság átalakul “nemzetbizonytalansági bizottsággá”. Az előző ciklusokban is megfigyelhető volt, hogy a választások közeledtével különböző ügyrendi, technikai trükkökkel – például kivonulással, nem megjelenéssel, napirendről levétellel – megakadályozza a Fidesz-KDNP, hogy érdemi bizottsági ülést lehessen tartani – mondta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »