Nem tesz jót az agynak, ha abbahagyjuk az edzést

Nem tesz jót az agynak, ha abbahagyjuk az edzést

A testmozgás agyra gyakorolt jótékony hatása meglepően rövid időn belül megszűnik, ha felhagyunk a sportolással. A változás annál feltűnőbb, minél élesebb az életmódváltás.

Már többször írtunk arról, hogy az edzés rendkívül pozitív hatással van a mentális egészségre: fejleszti a memóriát, védelmet nyújthat az Alzheimer-kór és a demencia több típusa ellen, csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát, felturbózza a kognitív képességeket.

A szakemberek szerint ez azért van így, mert a testmozgás fokozza a vér áramlását, ezáltal pedig több oxigént és más olyan anyagokat szállít az agyba, amelyek segítik a jótékony biológiai folyamatok beindítását.

Korábbi neurológiai vizsgálatokból már kiderült, hogy ha jellemzően ülő életmódot folytató emberek kezdenek el mozogni, akkor rövid időn belül több vér áramlik majd az agyukba még akkor is, amikor épp nem edzenek. Azonban az, hogy ez a hatás mennyi ideig állhat fent, mindeddig tisztázatlan volt – írja a The New York Times.

Rövid idő alatt jelentős változás

Ezt vizsgálták a marylandi egyetem kineziológiai tanszékének szakemberei, akik arra kérték meg alanyaikat, hogy átmenetileg hagyjanak fel a sportolással. A kutatásba, amelynek eredményét a Frontiers in Aging Neuroscience című tudományos folyóiratban publikálták, komoly sportolókat vontak be, lévén ők voltak azok, akik rendszeresen mozogtak, és így alapból magas volt az állóképességi szintjük. Tehát ha ezek az emberek hirtelen felhagynak az edzéssel, feltűnőbb hatásokkal lehet számolni – magyarázta J. Carson Smith, a kineziológiai tanszék docense, a tanulmány vezetője.

Végül tizenkét ötven és nyolcvan év közötti, versenyszerűen futó sportolóra esett a szakemberek választása. A résztvevők legalább 15 éve vettek részt komoly megmérettetéseken, és több mint 56 kilométert futottak egy héten.

A kísérlet első lépéseként a futók kognitív képességét tesztelték, majd egy speciális MRI-vizsgálat során azt is megfigyelték, mennyi vér áramlik az agyukba. A memóriakérdésekben fontos szerepet játszó hippokampuszt különösen jól megfigyelték. 

A sportolók ezután tíz napon keresztül ülő életmódot folytattak – a kutatók arra kérték őket, hogy lehetőleg kerüljék a fizikai aktivitást. Végül ismét elvégezték a vizsgálatokat a résztvevőkön, az eredmények pedig feltűnő változásokat mutattak: jóval kevesebb vér áramlott a legtöbb agyi területre, mint korábban. Ugyanakkor a futók nem végeztek észrevehetően rosszabbul a kognitív teszteken.

Megválaszolatlan kérdések

Az eredmények tehát azt sugallják, hogy ha valaki abbahagyja a testmozgást, akkor esetében az agyi véráramlás szintje is csökkenni fog – hangsúlyozta Smith. Bár később nem vizsgálták meg az önkénteseket, a szakemberek úgy vélik: miután a sportolók visszatértek régi szokásaikhoz, valószínűleg az agyukba is több vér áramlott. Arról a kutatóknak nincsenek információik, hogy vajon ugyanilyen feltűnő hatásokra számíthatnak-e azok, akik kevesebbet edzenek. Smith hozzátette: nem szeretné, ha a tanulmány miatt bárki is úgy gondolná, hogy például egy testmozgás nélkül eltöltött vakáció miatt komoly következményekkel kell számolnia.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »