"Nem Teréz anyákat képzünk, az embereket szeretnénk felelősebbé tenni"

"Nem Teréz anyákat képzünk, az embereket szeretnénk felelősebbé tenni"

Hogyan született meg a magyarságot megbénító közöny ellen harcoló nemzetközi kezdeményezés? Hogyan lesz valakiből a hétköznapok hőse? Hogyan épülhetünk lelkileg abból, ha tudatosan foglalkozunk a minket körülvevő, mindennapi élethelyzetekkel? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Orosz Györgyi újságíróval, kommunikációs tanácsadóval a Hősök Tere kezdeményezés ügyvezetőjével.

“Az vagy, amit teszel.” – ez a Hősök Tere projekt mottója. Mit jelent ez az átlagember számára?

Finoman akartunk fogalmazni, amikor ezt a szlogent találtuk magunknak, de ha erősebb szavakat keresünk rá akkor a “Tegyél másokért!” lenne a megfelelő.
Amikor valamit ez elé a mondat elé odateszel, például: “Megtennéd ezt nekem?” “Eljönnél ide?”, vagy “Segítenél nekem?”, és ha ott van utána az “Az vagy, amit teszel.”, elég erős hatása van ahhoz, hogy úgy érezzük: inspiráló és képesek vagyunk rá.

Ilyen egyszerű hétköznapi hősnek lenni, ez elegendő hozzá?

Igen, tényleg nem túl bonyolult, sőt mi azt is gondoljuk magunkról, hogy hétköznapi hősök vagyunk. Kopp Mária pszichológusnak volt egy felmérése, amiben a társadalmi jóllétet vizsgálta, ebben azt kérdezte az alanyoktól: mennyire segítőkészek? Tízből nyolc ember azt válaszolta, hogy ő segítőkész, viszont amikor úgy szólt a kérdés, hogy mit gondol, neki segítenének-e, akkor az emberek 84 százaléka válaszolta, hogy neki biztosan nem segítene senki.

“Szóval, miközben segítőkészek vagyunk, nem hozzuk ki magunkból ezt mindig, mert nem vesszük észre a helyzeteket. És ezt jó tudni magunkról.”

Látjuk és érezzük, hogy sokkal többet lehetne tenni, többször kellene kiállni másokért és magunkért. Viszont az ehhez szükséges belső változás, hogy ezt tényleg rutinszerűen így is csináljuk és energiát fektessünk bele, nem könnyű.

Valóban nem, még ha egyre több ember így is próbál viszonyulni a hétköznapokhoz, azt vesszük észre, hogy elég sokszor ütközik falakba aki tényleg segíteni akar. Nem csak az a lényeg, hogy az emberek odafordulóbbak legyenek, hanem, hogy ezt a mások be tudják fogadni. Ehhez nyújtanak valami segítséget, útmutatást a kezdeményezés programjai?

Remélem igen. Mert mi történik ilyenkor? Amikor te valakiért akarsz tenni valamit, és esetleg ő nem akarja, akkor rákenődsz a falra, és nem lesz nagy kedved utána ilyen helyzetekbe beleállni, mert már megvolt a saját pofonod. Ekkor mi azt mondjuk, hogy egyrészt minden helyzet egyedi, próbáld meg úgy nézni: ugyan volt egy kudarcom, de hátha egy új szituációban majd pozitívumot találok. Másrészt, szét kell tudni választani, mi az amit te megtehetsz, az a te dolgod, és mi az, amit a másik be tud fogadni, az rá tartozik.

“Tedd meg, amit megtehetsz, és bízd rá, képes-e befogadni, lehet, hogy nem, lehet, hogy igen. Ha szétválasztod, akkor a visszautasítás érzése ugyan nem lesz kellemesebb, de jobban fogod tudni kezelni magadban.”

Ugyanúgy lehet hős egy borsodi mélyszegénységben élő fiatalból, mint egy rózsadombi nagypolgárból?

Abszolút, sőt, a nehezebb körülmények között élő embereknél sokkal nagyobb a változás, például egy-egy beszélgetés hatására, mert ők magukon többet tudnak alakítani ugyanazon idő alatt, mint mondjuk egy jobb környezetben élő ember.

“Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi nem Teréz anyákat képzünk, hanem azt mondjuk: tegyél másokért.”

Amikor Philip Zimbardo először publikusan előadott Magyarországon, itt volt Forgács József, Ausztráliában élő, neves szociálpszichológus, aki a lelkemre kötötte:

“Györgyi, mondjátok már el azt is, hogy ez jó, hogy amikor csinálod, akkor jó fogod magad érezni, pláne, ha tudatosan csinálod.”

És akkor is jobban fogod magad érezni, ha tudatosan úgy döntesz, hogy valamit most nem csinálsz meg, mert nem marad benned feszültség.

“Ha a mélyszegénységben élőknél jobban tudatosítjuk, hogy hiába – elnézést a kifejezésért – szar nekik, mégis tudnak adni, és ettől jobb lesz nekik, akkor ők is képesek lesznek magukat felemelni.”

Milyen eredményeket értetek el a 2014-es indulásotok óta, milyen látszatja van a kezdeményezésnek a mindennapi magyar valóságban?

A fene tudja (nevet). Valamit azért mégis tudunk, persze. Amikor az indulásról beszélünk, akkor fontos elmondani, hogy mi egy önkéntes szervezet vagyunk: nyolcvan ember önkéntes alapon kezdett bele valamibe, amiről azt gondolja, hogy nekik és az országnak is fontos.
Először ketten beszélgettünk Halácsy Péterrel, aztán Zimbardoval hárman, és ez a kör bővült, majd azon gondolkoztam, hogy tenni kéne valamit. Végül beleálltunk és megszületett a Hősök Tere.
Először adaptáltuk a tréninget, élményszerűbbé tettük, most is folyamatosan fejlesztjük bele a saját tudásunkat.

“Eddig csináltunk egy hatezres fesztivált, nemzetközi konferenciát, amit jövőre ismét megrendezünk, 1300 tanárnak tartottunk már úgynevezett Alumni Találkozót, ahol átadtuk a módszert, kb. 270 cikk jelent meg rólunk, így nagyjából 5 millió emberhez jutottunk el.”

Az eredmények mérése hosszútávú dolog, különösen a változásmérés. Néha azt gondoljuk, hogy kevés ez az ötmilliós szám, de jönnek szembe előremutató személyes történetek, visszacsatolások.

A hosszútávú cél az, hogy a magyar emberek attitűdje megváltozzon, ez mennyi reális a mi hírhedt pesszimizmusunkkal? Ez a kihívás inspirálta, hogy iylen nehéz fába vágjátok a fejszéteket, vagy volt valami egyéb oka is, amiért pont Magyarországra esett a választás?

Nem hiszem, hogy mindenki gondolkodásmódját meg tudjuk változtatni, még abban sem vagyok biztos, hogy a többségét sikerül.

“Egyet tudok: ez jó irány és érdemes csinálni.”

Az elején azt mondtam a fiamnak, amit ő később visszaidézett nekem, hogyha egy emberre tudunk hatni, az már teljesen jó. Szerencsére sokkal többekre tudtunk hatást gyakorolni, én elégedett vagyok, hiszünk benne és akarjuk csinálni, ha kell, néha dühből is.

“Mert szeretnének az embereket felelősebbé tenni, magukért és másokért is, sokkal jobban, mint ahogy ma az országban tapasztalható, ez pedig egy elég nagy kihívás.”

Sokkal könnyebb az embereket gyűlölködővé tenni, megosztani.

“A mi dolgunk nehezebb, de ez lett a szenvedélyünk, és jobb, mint a másik irány.”

Téged, mint sikeres újságírót, személyesen mi inspirált arra, hogy ezt az utat járd?

Engem mindig zavart a széthúzás. Ezért kezdtem el szalont szervezni a lakásomon tíz évvel ezelőtt, hogy összehozzak olyan embereket, akik valószínűleg maguktól nem kezdenének el beszélgetni egymással, csak úgy. Az összetartást akartam erősíteni. Ezt nevezik kisközösség-építésnek.

“Tulajdonképpen ezt láttam meg a Hősök Tere projektben: nagyobban lehet olyan értékalapú közösségeket építeni, akik akarnak tenni másokért és egymásért, és tudnak is közösségekbe szerveződni.”

“Ha mi hálót adunk, ők képesek lesznek halat fogni vele, ami jó, ha más hálókat teremtenek, az is szuper.”

A honlapotok elég komplex programcsomagot kínál, érdekelne, milyen szakembergárda áll emögött, kiktől érkezik ez a pozitív kezdeményezés?

Részben kutatói területről érkeznek hozzánk – minden szerénység nélkül mondhatom – magasan képzett szakemberek, például olyanok, mint Orosz Gábor, akik az ELTE-n is dolgoznak. Részben pedig olyan törénerek jönnek hozzánk, akik sokat foglalkoznak tanárokkal, többségük pedig az üzleti szférában, vállalatoknál tart oktatást.

“A kezdeményezés keretében pedig önkéntesen tartanak Hősök Tere tréninget mind cégek, mind pedagógusok számára, ami hatalmas élmény.”

Hozzátartozik, hogy az önkéntesség nálunk olyan felelősséggel jár, mint egy főállás, és a kiválasztás is ennek megfelelő. Lehet jelentkezni, de ennek van egy szigorú procedúrája, különösen a trénerek esetében.

A mostani 30 napos kihíváson és a workshopokon túl látszanak-e már a hosszabb távú tervek? Ezeken kívül hol találkozhatnak a Hősök Terével az érdeklődők?

Minden évben megszervezzük majd ezt a 30 napos kihívást, mindig picit más fókusszal:

“tavaly inkább a segítségnyújtásé volt a főszerep, most a másokra való odafigyelés áll a középpontban.”

Idén ugyan nem, de jövőre szervezünk majd nemzetközi konferenciát, fejlesztjük a workshopjainkat, nyugodtan lehet hívni is bennünket előadásokat és tréningeket tartani, lesz még a tanároknak szervezett Alumni Találkozó, szervezünk nyilvános beszélgetéseket és a nagyköveteink révén is elérhetőek vagyunk, illetve igyekszünk jelen lenni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »