Nem te döntöd el, hogy rákattintasz-e erre a cikkre

A Google, a Facebook, az Amazon vagy a Baidu az utóbbi 20 évben a kapitalizmus új formáját építették ki, a megfigyelési kapitalizmust.A tömeges megfigyelés korában az ember csak nyersanyag, amiből a megfigyelők kibányásszák az élet minden adatát, hogy ezeket saját gazdasági céljaikra használhassák.És ahol ilyen elképesztő tudás összpontosul néhány óriáscég kezében, végveszélybe kerül az emberi szabadság is – már ha valaha is létezett.Ebben a cikkben a korunk Karl Marxának is nevezett Shoshana Zuboff elméletén és más szerzők témába vágó könyvein keresztül mutatjuk be a megfigyelési kapitalizmus működését, és azt, hogy miért nézzük tétlenül, hogy kicsavarják a kezünkből az életünk feletti irányítást.A totális megfigyelés korában ugyanis nincs emberi jövő, az embereket a megfigyelési tőke fenntartására és gyarapítására, azaz fogyasztásra kondicionálják a tömérdek adatot feldolgozó algoritmusok.Az Udana című buddhista szent szövegben van egy tanmese arról, ahogyan egy csapat vak először találkozik elefánttal, és tapintással megpróbálnak rájönni, hogy is nézhet ki egy ilyen állat. A vakok nem ugyanott érintik meg az elefántot, ezért nem tudnak megegyezni, mindegyikük azt hiszi, az egész teste olyan, mint az a rész, ahol ő megérintette.Nagyjából így próbálták az utóbbi 10 évben neves gondolkodók ezrei, sőt tízezrei körülírni a tömegkommunikációt, és hogy hogyan formálta az életünket. A Facebook, a Google, az Amazon, a Microsoft, az Apple, az Alibaba, a Huawei vagy a Baidu olyan cégek, amilyenek korábban nem léteztek, de hogy mitől újak, és hogyan alakították a kapitalizmust, nem tudtuk megragadni. Jelentős részben azért nem, mert éppen ezek a cégek igyekeztek mindent megtenni, nehogy leleplezzük a céljaikat. Az utóbbi pár évben azonban több tudományos szintetizáló munka is megjelent a fent felsorolt vállalatok új gazdasági modelljéről,A MEGFIGYELÉSI KAPITALIZMUSRÓL.A munkák szerzői szerint azért nagyon fontos minél hamarabb minél több embernek megértenie a rendszer működését, mert néhány év múlva valószínűleg már késő lesz. A felszín alatt pedig az emberi jövőért folyik a harc.A többség már húsz éve is a Google-t tartotta a legjobb keresőnek az interneten, viszont pénzt még nem nagyon sikerült keresnie a cégnek, jórészt befektetők tőkeinjekciói tartották fönn. A helyzet annyira rossz volt, hogy 2000-ben reklámrészleget is felállítottak AdWords néven, annak ellenére, hogy az alapítók, Larry Page és Sergey Brin eredetileg szerették volna reklámok nélkül fenntarthatóvá tenni a vállalkozásukat.2001-re viszont belátták, hogy nincs érdemi ötletük a működés nyereségesre fordítására, és a cégvezetői tapasztalataik hiánya is kezdett kiütközni, ezért felfogadták vezérigazgatónak Eric Schmidtet, aki azonnal költségcsökkentést jelentett be. Schmidt úgy döntött, a vezérigazgatói irodán is spórol, összeköltözött Amit Patel adatelemzővel, aki a kereső fejlesztésén dolgozott. Az, hogy ez a két ember ugyanabban az irodában ült 2002 áprilisában,MEGVÁLTOZTATTA A VILÁGOT.Patel egy nap észrevette, hogy az USA keleti partján hirtelen egy csomó ember rákeresett a Google-ön, mi volt Carol Brady, a The Brady Bunch című tévékomédia egyik szereplőjének leánykori neve. Egy órával később az Egyesült Államok középső államaiból érkeztek ugyanilyen keresések. Patel és Schmidt nem tudták, mi történik, miért érdekel hirtelen ennyi embert egy 70-es években futó sorozat egyik szereplője, de rövidesen rájöttek, hogy ez egy kérdés volt a Legyen ön is milliomos! aznapi adásában, ami valamiért sokakat megmozgatott. Ezután együtt figyelték, ahogyan a kvízműsor sugárzásával egyidőben megugranak a keresések a többi amerikai időzónában is.Patelt és Schmidtet is ámulatba ejtette, hogy a Google keresési adataiban észlelt minták alapján lényegében meg tudták jósolni a keresések bekövetkeztét és pontos idejét, de míg az adatelemzőt ez elsősorban tudósként érdekelte, addig Schmidt nagyon hamar felismerte, hogy az ilyen minták felderítésével és kiaknázásával a Google drasztikusan növelhetné a reklámbevételeit, hiszen célzottan, a megfelelő időben és a megfelelő személyek elé helyezhetne olyan reklámokat, amikre azok a személyek a lehető legnagyobb eséllyel kattintanak. A Google akkor is (ahogy kis változtatásokkal most is) aszerint számláz a hirdetőinek, hogy hányan kattintanak egy-egy hirdetésre. Schmidt tudta, hogy ezt a számot kell növelni ahhoz, hogy a cég nyereségessé váljon, és átlátta, hogy a keresési adatok mélyebb elemzésével a cég előre jelezheti, hogy mikor mire kattintanak majd az emberek.Így született meg a kapitalizmus új formája, a megfigyelési kapitalizmus.A megfigyelési tőkeAz új gazdasági modell legtalálóbb és legösszeszedettebb leírása miatt korunk Karl Marxának is nevezett Shoshanna Zuboff, a Harvard Egyetem professzora 2019-es könyvében azt írja, a megfigyelési kapitalizmus alapjaiban különbözik a kapitalizmus eddigi formáitól, más benne a termék, mások a fogyasztók, és máshogy viselkedik a tőke. A Google vagy a Facebook felemelkedése és szolgáltatásaik ingyenessége jól mutatja be a modellt. Bár az utóbbi években szinte közhelyszerűen terjedt el az egész világon az axióma, hogy ha valami ingyenes az interneten, akkor a fogyasztó maga a termék, de Zuboff szerint a valós helyzet ennél sokkal dermesztőbb, a megfigyelési kapitalizmusban a fogyasztó ugyanis nem termék, hanem nyersanyag, erőforrás.(…)Pszichológiai kutatások tömkelege foglalkozik azzal, hogy ez miért okoz függőséget, és miért a kamaszokra és a fiatal felnőttekre jelenti ez a legnagyobb veszélyt. Előbbi kérdésre a rövid válasz az, hogy azért okoz függőséget, mert úgy tervezték, hogy függőséget okozzon. A második kérdés már bonyolultabb, de a dolog hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a pubertáskor az az időszak, amikor a gyerekek leválnak a szüleikről, és egyre nagyobb hangsúlyt kap a döntéseikben a kortársaik hatása. Ebben az időszakban alakul ki az identitás, a felnőttkori értékrendszer, viszont a serdülőkornak fontos része az is, hogy a kamaszok a kortársaikhoz, és a többi emberhez viszonyítva igyekeznek meghatározni magukat, és így megtalálni a helyüket a világban.A Facebook és a cég tulajdonában álló Instagram éppen ehhez kínál végtelen tartalmat: azt a látszatot kelti, hogy rajtuk keresztül az ember mindent megtudhat a többi emberről. Viszont míg az Instagram vagy a Facebook a metaadatokból valóban szinte mindent megtud a felhasználóiról, addig az, amit a felhasználók egymásból látnak, többnyire tudatosan alakított kép, amihez hiába mérik a kamaszok a saját életüket, ez csak depresszióhoz vezet.A kamaszok azért is töltenek minden más korosztálynál több időt a közösségi médiában, mert az ő életszakaszukban a legfontosabb a kortársak elismerése, a közösségi média pedig ezt az elismerést (vagy legalább valamit, ami ennek látszik) lájkok és más reakciók formájában minden eddiginél jobban mérhetővé tette.A serdülőkort az Egyesült Államokban elsőként jellemző G. Stanley Hall pszichológus 1904-es szakkönyvében azt írta, hogy ebben az időszakban a tinédzserek „néha úgy viselkednek, mintha önmagukban értéktelenek lennének, viszont elképesztő módon függ a boldogságuk a társaiktól”. A Facebook és az Instagram pedig azt a látszatot kelti, hogy képes kiszolgálni a társakhoz húzó, különösen erős kötődési vágyat.A gond csak az, hogy a Facebook mérnökei tudják, hogy ez a kötődési vágy nagyon is kiaknázható a cég megfigyelési műveleteinek eredményesebbé tétele érdekében, hiszen a képernyő elé láncolja a tinédzsereket, akik életéből így több adatot képes kibányászni a rendszer. Pont ezért nem tesznek semmit a közösségi média által bizonyítottan elősegített tinédzserkori depresszió legyőzése érdekében, hiszen ez a depresszió erősíti és tovább életben tartja a serdülőkben az érzést, hogy – Hall szavaival – önmagukban értéktelenek. Ez az érzés a társakhoz kötődés reményében további közösségimédia-használatra sarkall, és a kör bezárul.A Facebook lételeme, hogy a felhasználóiban minél tovább életben tartsa azt az érzést, hogy csak a közösséghez csatlakozva érnek valamit, és hogy az ember elsősorban az, aminek a többi ember látja. Ennek eredményeképpen a közösségi média igyekszik a közösséghez láncolni a felhasználót, elfedve a tényt, hogy igazából nem a közösséghez láncolja őket, hanem saját magához.A LÁTSZAT LÉNYEGE, HOGY A FONTOS DOLGOK NEM BENNÜNK, HANEM KÖZÖSSÉGBEN TÖRTÉNNEK, EZÉRT A KÖZÖSSÉGBEN TÖRTÉNTEKRŐL SOHA NEM MARADHATUNK LE, A KÖZÖSSÉG ESEMÉNYEIT MINDIG, MINDEN ÁRON KÖVETNÜNK KELL.Azok a kifejlett személyiséggel és értékrenddel bíró, felnőttnek tekinthető emberek, akik a boldogságukat nem kizárólag a közösségtől és a közösséghez tartozástól teszik függővé, értelemszerűen kevesebb kibányászható adatot jelentenek a Facebook számára, és az ilyen ember a reklámcélú társadalmi nyomással is kevésbé zsarolható. A Facebook ezért a saját érdekében igyekszik minden felhasználóját a serdülőkor lelki fejlettségi szintjén tartani, amennyire tudja. Az különösen kapóra jön, hogy a növekvő várható élettartam és más élettani és társadalmi jelenségek miatt a felnőtté válás egyébként is egyre későbbre tolódik.Így sokkal egyszerűbben megválaszolható, miért vannak nagyobb veszélyben a fiatalok. Ha elfogadjuk, hogy a Facebookot kifejezetten függőség előidézésére tervezték, ugyanúgy, mint ahogyan a kaszinók belsejét is úgy alakítják ki, hogy az emberek minél több időt töltsenek benn, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy aki egy kaszinóban nő fel, jó eséllyel szerencsejátékfüggő lesz. A fiatalok pedig ma a közösségi média minden elemében a megfigyelési tőke szája ízének megfelelően kialakított online terekben nőnek fel, nem meglepő, hogy sokuk élete a megfigyelési tőke martalékává válik. Egyre kevésbé érzékenyek a magánszférájuk megsértésére, a folyamatos megfigyelésre és a magatartás-befolyásolásra.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »