Nem szolgálta ki az utasokat a muszlimmá vedlett utaskísérő – és még neki áll feljebb

Beperelte az ExpressJet légitársaságot az a muszlim vallású amerikai stewardess, akit tavaly júliusban azért küldtek fizetés nélküli szabadságra, mert nem volt hajlandó alkoholt felszolgálni a repülőút alatt.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Mikor Charee Stanley dolgozni kezdett az ExpressJet légitársaságnál, még nem volt a muszlim vallás követője. Két évet dolgozott a cégnél, mikor áttért az iszlámra, és megtudta, hogy neki ezentúl nem szabad alkoholos italt felszolgálnia. Ezt a problémáját azonnal jelentette a feletteseinek, akik azt tanácsolták neki, hogy bízza az alkoholos italokat a kollégáira. Ezt az új felállást több mint egy tucat út alatt alkalmazták -írta az Independent.

De miután egyik kollégája bepanaszolta, 12 hónap fizetés nélküli szabadságra küldték. A nő szerint ez a diszkriminatív döntés ellentmondott az ésszerű vallási alkalmazkodás alapjainak.

“Az amerikai jogrend szerint a vallási alkalmazkodás egészen addig elvárható mindenkitől, amíg ez a különbözőség nem okoz munkahelyi nehézségeket. Nehézségekről pedig nem volt szó, mivel két utaskísérő van minden járaton, és egészen addig működött ez a rendszer, amíg az egyik kollégája be nem panaszolta” – mondta Dawud Walid, az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsának képviselője.

A szabadságra küldött stewardess ügyvédje azonban nyílt iszlamofóbiáról beszél, és felidézte hogy a kliense ellen felhozott vádak között a fejkendője és egy “külföldi írást tartalmazó könyv” is szerepelt. Ez a két ok szerinte egyértelműen arra utal, hogy a szóban forgó személy ellenségesen érzéseket táplál a muszlim vallás és a követői irányába.

Charee Stanley szerint nem igazságos, hogy választania kell a vallása és az állása között. Először tavaly tett panaszt a légitársaságnál, de kérelmét elutasította a bizottság. Most kártérítést követel.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »