Nem sikerült egységes birodalmat faragnia Dél-Amerikából Simón Bolívarnak, „a felszabadítónak”

Simón Bolívar venezuelai születésű politikus, a latin-amerikai függetlenségi háborúk kiemelkedő alakja, 235 éve, 1783. július 24-én született. Nevét viseli város, félsziget, híd, hegycsúcs, egyetem, repülőtér, futballklub, róla nevezték el Bolíviát és a venezuelai pénzt is.

Simón Bolívar (teljes nevén: Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar y Palacios Ponte-Andrade y Blanco) gazdag, baszk eredetű hidalgó (nemes) család sarjaként született Caracasban. Spanyolországban tanult, ott is házasodott, de felesége egy év múlva meghalt, ezután élete végéig magányosan élt. A felvilágosodás és az angol materialista gondolkodók hatására, a császárrá emelkedő Napóleon példájától lenyűgözve tett esküt, hogy felszabadítja hazáját.

1807-ben hazatért, és bekapcsolódott a függetlenségi mozgalomba. Amikor Venezuela 1810-ben fellázadt a spanyol uralom ellen, ő is tagja volt annak a küldöttségnek, amely Londonban a brit kormány támogatását próbálta megszerezni. Ez a küldetése nem járt sikerrel, de sikerült rábeszélnie Francisco de Mirandát, a száműzött forradalmárt, hogy álljon a függetlenségi harc élére. A következő évben kikiáltották Venezuela függetlenségét. Miranda azonban letette a fegyvert, ezért árulónak minősítették, és kiadták a spanyoloknak.

A katonai vezetés Bolívar kezébe került. A mai Kolumbia területéről indított „csodálatos hadjáratával” 1813-ban felszabadította Caracast, a nép teljhatalommal és az El Libertador (A Felszabadító) címmel ruházta fel. A spanyol túlerő és a belső torzsalkodás mégis meghátrálásra kényszerítette, Jamaica, majd Haiti szigetére szorult vissza.

1816-ban új sereggel szállt partra Új-Granadában, és a hadtörténet legfényesebb lapjain olvasható hadjárata során 1819. augusztus 7-én Kolumbiában, a boyacai csatában döntő vereséget mért a spanyolokra. Győzelmei nyomán született meg a Venezuelából, Kolumbiából, Panamából és Ecuadorból álló, a spanyolok által is elismert Nagy-Kolumbia, amelynek elnöke és diktátora lett. 1823 szeptemberében, miután a Perut felszabadító José de San Martin argentin tábornok lemondott tisztségeiről, bevonult Limába, majd a következő évben a tiszteletére Bolívia nevet felvett Felső-Peruba is. Bolívar, Latin-Amerika felének az ura, pályája csúcsára ért.

A földrész-dimenzióban gondolkodó politikus hadvezér álmait kicsinyes társai nem követték. Alvezérei egymás ellen fordultak, az egyes területek egyre nagyobb önállóságot követeltek maguknak, az 1828-ban összehívott nemzetgyűlés megtagadta elnöki hatáskörének növelését, még merényletet is megkíséreltek „A Felszabadító” ellen. Felkelések robbantak ki, Peru lerohanta Ecuadort, az ország ügyeibe Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok is beavatkozott, a recsegő-ropogó Nagy-Kolumbia 1830 nyarára szétesett.

Bolívar megromlott egészsége, politikai kudarca és a polgárháború miatt lemondott tisztségeiről. Európába készült, de 1830. december 17-én Santa Martában (Kolumbia) végzett vele a tüdővész. Halálos ágyán elrendelte írásainak és levelezésének elégetését, de azt – a történészek nagy örömére – nem teljesítették. Nevét viseli város, félsziget, híd, hegycsúcs, egyetem, repülőtér, futballklub, róla nevezték el Bolíviát és a venezuelai pénzt is.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »