Nem siet az EP a Tamás Ilonka-üggyel – elvégre csak 104 éves a néni, ráadásul jogfosztott magyar

Befogadta az Európai Parlament a Tamás Ilonka-ügyben benyújtott petíciót, a befogadást követően pedig megkezdték annak kivizsgálását – közölte Lomnici Zoltán, a felvidéki jogfosztottak érdekeit nemzetközi fórumokon képviselő Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Elmondta, hogy több mint egy éve nyújtották be a panaszt Tamás Ilonka és jogfosztott társai ügyében, amelyet most befogadott az EP Petíciós Bizottsága. A 104 éves Tamás Ilonka örömmel fogadta a hírt, de megjegyezte, hogy nem érti, miért kellett ennyi időt várni a befogadásra, hiszen teljesen egyértelmű jogsértéseket tár fel a petíció – tette hozzá.

Az EMT elnöke elmondta, Tamás Ilonka hat évvel ezelőtt fordult hozzá, hiszen minden jogától megfosztották: törölték a lakcímnyilvántartásból, megvonták a választójogát, és érvénytelenítették a személyi igazolványát.

Közölte, a petíciós bizottság határozott arról, hogy előzetes vizsgálatra kéri fel az Európai Bizottságot, és kérik a szlovák hatóságok álláspontját.

Szerinte úgy tűnik, hogy most érdemi vizsgálat indul az ügyben.

Felidézte, a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény alapján – amelynek jelenlegi formáját 2010 júniusában fogadták el – már ezren veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően.

A magyar könnyített honosításra reagálva elfogadott szlovák jogszabály ugyanis kimondja: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi.

Tamás Ilonka tavaly februárban fordult beadvánnyal jogorvoslat megvonása és a magánélet ellehetetlenítése címén a strassburgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok csoportjának egyik legismertebb tagja azért döntött úgy, hogy nemzetközi jogi fórumhoz fordul, mert a szlovák alkotmánybíróság 2014 szeptemberében hozott határozata után a "Szlovákiában" lehetséges összes jogorvoslati lehetőség kimerült számára.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »