Nem nyugszik bele Nagyszeben megválasztott polgármestere, hogy érvénytelenítették mandátumát

Nem nyugszik bele Nagyszeben megválasztott polgármestere, hogy érvénytelenítették mandátumát

Fellebbezett a törvényszéken Astrid Fodor, Nagyszeben megválasztott polgármestere, miután a bíróság érvénytelenítette mandátumát – közölte pénteken a nagyszebeni bíróság.
A dokumentum szerint az ügyet legtöbb öt napon belül letárgyalják.

Hírdetés

Fodor azt mondta: nem volt tudomása arról, hogy esetleg összeférhetetlenségi helyzetben lenne.

A bíróság azt követően érvénytelenítette az újraválasztott polgármester mandátumát, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) közölte: Fodor három évig nem tölthet be polgármesteri tisztséget, mert 2012 és 2014 között, amikor Klaus Iohannis mellett alpolgármesterként dolgozott, összeférhetetlenségi állapot állt fenn esetében.

Astrid Fodort az érvényesen leadott szavazatok 43,05%-ával választották meg újra polgármesternek a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon – emlékeztet az Agerpres.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »