Nem mondanak le a művészképzésről az Apáczaiban

A következő tanévtől az ötödikes gyerekek számára két fél osztályt kért a Kolozs megyei tanfelügyelőségtől a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium azért, hogy párhuzamosan működhessen az idegen nyelvi és a képzőművészeti képzés is az iskolában – közölte Vörös Alpár, az iskola igazgatója. 

apl„Ezt a döntést a csökkenő diáklétszám miatt hoztuk meg, hiszen városszinten csaknem száz gyerekkel kevesebb a negyedikesek száma, mint tavaly ilyenkor” – magyarázta az intézményvezető. Vörös Alpár kérdésünkre elmondta: az előkészítő osztályok bevezetése miatt alakult úgy, hogy jóval kevesebb negyedikes gyerek van idén, mint korábban. A mostani negyedikesek képviselik ugyanis az első olyan generációt, amely előkészítő osztályba járt.

Hozzáfűzte, kérték a 6. osztály számára a kiegészítő képzőművészeti oktatást is, hogy valamilyen módon kárpótolják a tavaly megszüntetett osztályba iratkozó gyerekeket. Mint kifejtette: ez azt jelentené, hogy a gyerekek továbbra is azokban az iskolákban tanulnának, ahová átiratkoztak, azonban kiegészítésként, délutáni iskolai tevékenység keretében részt vehetnének az Apáczai által kínált képzőművészeti órákon is. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »