Nem mindig vigyáznak megfelelően a magyar orvosok a betegek adataira

Nem mindig vigyáznak megfelelően a magyar orvosok a betegek adataira

Magyarországon alapvető probléma, hogy nem készítik fel megfelelően az orvosokat az informatikai és adatbiztonsági feladatokra – hívja fel a figyelmet az egészségügyi szakjogász.

A Kaspersky év végén nyilvánosságra hozott globális kutatása szerint az egészségügyi szolgáltatók 30 százaléka tapasztalt már olyan esetet, amikor az alkalmazottaik veszélyeztették az ügyfelek személyes adatainak titkosságát a távgyógyászati konzultációk közben.

Az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon is nagy kihívás az adatkezelés – vélekedett Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász, kiemelve, hogy az EESZT-nek (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) egyre nagyobb a jelentősége, hiszen – mások mellett – onnan bármely egészségügyi szolgáltató, bármely orvos hozzáférhet az adott beteg adataihoz, akiknek így nem kell magukkal cipelniük minden találkozásra a dossziéijaikat, hogy kezelőjük tájékozódhasson a korábban történt beavakozásaikról.

Ezzel együtt az adattömeg is megnövekedett, ami biztonsági kockázatokat is rejt magában, Kovácsy Zsombor szerint viszont megkerülhetetlen, hogy együtt éljünk ezzel a helyzettel.

Hírdetés

A problémát inkább abban látja, hogy a magyar orvosokat nem készítik fel eléggé

arra a nem orvosi, hanem informatikai, adatbiztonsági-tájékoztatási feladatra, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a betegek is biztonságban tudhassák az adataikat.

Kovácsy Zsombor az előforduló jelentősebb hibákról is beszélt. Elsőként azt említette, amikor a beteg vagy a hozzátartozó telefonon tájékozódik, az orvosok vagy az egészségügyi szakdolgozók pedig a legjobb szándékkal tájékoztatást adnak, nem gondolva arra, hogy milyen hibát követhetnek el, hiszen, ha nem tudják beazonosítani kétséget kizáróan az illetőt a vonal másik végén, akkor lehet, hogy egy illetéktelen személyt világosítanak fel. Ahogyan a kódolatlan e-mailekben küldött leletek, orvosi íratok is jelentős veszélyforrást rejtenek magukban, hisz elég félrenyomni a címzettet és máris olyan kezébe kerülnek az adatok, aki arra nem illetékes.

A közelmúltban elkészült kutatás kiemelte azt is, hogy minél összetettebb és minél kritikusabb a technológia, annál több tudatosságot igényel azok részéről, akik dolgoznak vele. Ez különösen fontos az új digitális szakaszban lépő egészségügyi szektor esetében, amely egyre több adatvédelemhez és biztonsághoz kapcsolódó problémával szembesül.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »