Nem mindennapi látvány ékesíti Kéthelyt

Nem mindennapi látvány ékesíti Kéthelyt

Csaknem 3000 hímes tojást akasztottak a Kéthely központjában található fára. A tojásfa Németországból és Ausztriából ered, ahol a hagyományos húsvéti dekoráció részét képezte, mára azonban már hazánkban is sokan akasztanak hímes tojásokat a kertben álló fa, illetve a vázában lakó barka ágaira.

Már tavaly is húsvéti díszben pompázott Kéthely központja. Akkor közel 1200 darab tojás gyűlt össze, melyet fára akasztottak, valamint egy 1,5 méteres óriás tojással is fokozták a hangulatot. Az idei évben olyannyira növekedett a díszek száma, hogy az ország minden részéről a csodájára járnak.

A tervek szerint 2284 darab tojást szerettek volna összegyűjteni, ahányan Kéthelyen élnek. De a tojások száma azóta is szaporodik, hiszen az ide látogatók nagy része is készül tojással, melyet felakasztanak a fára. Húsvétra elérhetik a 3000 darabot is.

„A falu lakosainak számát szerettük volna elérni, ez volt a cél, hogy a 2300 darab tojás kerüljön fel a fára – amit sikeresen túl is szárnyaltunk, mert 2600-2700 darab tojás van már jelenleg is. A pontos számot nem tudjuk megmondani, mert nagyon sokan jönnek a mai napig is, és saját maguk akasztják rá a hozott tojásokat” – jegyezte meg Molnár Balázs polgármester.

A turisták hamar kiszúrják a színes fát és az óriástojásokat. Fényképezik és mosolyogva csodálják a kéthelyi húsvéti díszeket. „Bajáról megyünk Zalaegerszegre, és megláttuk ezt a gyönyörűen feldíszített fát… ezért álltunk meg” – nyilatkozta a Hír TV-nek Steiner Gyöngyi.

A tojásgyűjtés szervezése Vancsó Mihályné nevéhez fűződik. „Én mindenkinek nagyon köszönöm, boldog vagyok, mert látom, hogy milyen nagy keletje van. Idegenek megállnak, már mikor díszítettünk, szelfisztek, úgyhogy boldog vagyok. Örülök, hogy a falunak ez létre tudtuk hozni” – fogalmazott az ötletgazda.

A díszítés része lett egy óriás kosár és tyúkanyó, valamint egy lovas szekér is. Érdemes ellátogatni Kéthelyre, ahol a nem mindennapi díszítés még húsvét után két hétig látható lesz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »