Nem minden muszlim terrorista, de majdnem minden terrorista muszlim

A bölcsek köve annál, aki tudja, miért, hogy a magyar főpapok közül jóformán csak Márfi Gyula szokta a keresztény katolikus álláspontot hangsúlyozni a muszlim migrációval kapcsolatban. Így történt ez most is.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A múlt heti franciaországi papgyilkosság apropójából a Vehir.hu mai számában vele megjelent beszélgetésben elmondta:

Igaz, hogy nem minden muszlim és bevándorló terrorista, az viszont megfontolandó, hogy majdnem minden terrorista muszlim, illetve bevándorló. Nyilvánvaló, hogy van kapcsolat a kettő között. Egy olyan világ áll szemben a mi keresztény kultúránkkal, amelyik ezt nem viseli el. És az egyáltalán nem jelent vigasztalást, hogy a mostani erőszakos cselekmények elkövetői jórészt korábban Európában élő, majd az Iszlám Államhoz csatlakozó és visszatérő személyek voltak, mert ez is csupán azt mutatja, hogy nem képesek integrálódni.”

Igen, hiába is hivatkoznak a „bevándorláskultúra” („willkommenskultur”) képviselői – mint a Magyar Nemzet egyik tegnapi publicisztikájában Techet Péter (A willkommenskultur és a kereszténység) – a „felebaráti szeretet” aktusának gyakorlására, ha lassan ez már ellehetetlenül, hiszen csak követ kapunk cserébe a kenyérért. Techert ezt írta: „Akik a menekültbarát álláspontot ma elutasítják Németországban, nem meglepő módon a keresztényellenes vagy legalábbis vallástalan táborból jönnek.” Tényleg nem tudja az ember, sírjon-e vagy nevessen ekkora ostobaság olvastán. Akkor akik mondjuk a tavalyi kölni molesztálás ellen tüntettek, vagy követelték az ott történtek nyilvánosságra hozatalát, keresztényellenesek, vallástalanok voltak? No de inkább olvassuk a lélek pásztorát:

„De Gaulle francia tábornok 1962-ben adta meg Algériának a függetlenséget, de azt is kérték tőle, hogy minden algériainak adja meg a francia állampolgárságot. Erre ő így felelt:„Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék, vagy barnák. Ez azt bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden faj számára és egy világegyetemes szemlélettel rendelkezik. Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: hogy ők a lakosság egy csekély hányadát képezzék. Ne gyertek nekem gyerekmesékkel! Muzulmánok? Teljesen nyilvánvaló, hogy azok nem franciák! Azok, akik az integrációt propagálják, kolibri eszük van, még ha nagy tudósoknak is hiszik magukat. Próbáljátok integrálni az olajat az ecettel, öntsétek össze egy üvegbe, aztán rázzátok jól össze és mégis egy idő elteltével ismét szétválnak.” Ők sosem fognak minket magukkal egyenrangúnak tekinteni, mert a szemükben mi hitetlenek, kafírok vagyunk.”

Ferenc pápának a francia papgyilkosság kapcsán így nyilatkozott: „Nem szabad egyenlőségjelet húzni az iszlám és a terrorizmus közé, mert katolikusok is követnek el naponta erőszakos cselekedeteket.” Márfi érsek ezzel szemben hangsúlyozta: „De ők ezt nem vallási alapon követik el, nem azért, mert a másik nem katolikus. Aki így cselekszik, éppen azért teszi, mert nem valódi katolikus.”

Vagyis az iszlám igenis erőszakosan térítő vallás, amelynek legelszántabb hívei fanatizmusból gyilkolnak. A nem iszlám világot a hitetlenek földjének tekintik. Azt iszlám világ pedig, tette hozzá végül az érsek, „radikalizálódóban van: míg korábban például az előkelő egyiptomi családok tagjai Franciaországba mentek tanulni, és ódákat zengtek Párizsról, a francia kultúráról, a csadort pedig elhagyták a nők, ma ennek az ellenkezőjét látjuk. Persze általánosítani nem szabad, de ajánlatos egyfajta gyűlöletmentes óvatosság. Legyetek szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók!

A hivatalos egyházi vagy protestáns felekezeti sajtóorgánumok azonban mintha nem ismernék e jézusi intelmet. Csak a szelídséget hangsúlyozzák, az okosságot nem. Márpedig ez nem más, mint hamisítás. A Szentírás meghamisítása, Isten semmibe vevése.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »