Nem minden a siker, távozik a Belvedere igazgatója

Nem minden a siker, távozik a Belvedere igazgatója

Nem elég sikeresnek lenni, annak is kell látszani. A bécsi Belvederének az év hátralevő részében ez nehezen fog összejönni, tekintve azt a bizonytalanságot, amely most története legsikeresebb vezetőjének elbocsátása miatt lengi körül az intézményt. Thomas Drozda kulturális miniszter július 27-én jelentette be, hogy hivatali visszaélés és a belső szabályzat sorozatos megsértése miatt a Belvederét (Österreichische Galerie Belvedere) tizedik éve vezető, második ciklusát töltő Agnes Husslein-Arco szerződését nem újítják meg.

A Hamburger Abendblatt szerint felmerült az azonnali elbocsátás lehetősége is, ám tekintettel a múzeumigazgató kimagasló érdemeire és az okozott kár megtérítésére vonatkozó felajánlására, a miniszter ettől végül eltekintett. Az a vád, hogy Husslein-Arco kárt okozott, mivel önös céljaira bérelte fel az intézmény alkalmazottait a munkájával összefüggésben, és 13–30 ezer euró értékben könyveltetett el számlákat magánkiadásokra. A vitatott számlák nagyrészt útiköltségekre vonatkoztak, Husslein-Arco ugyanis nyaranta karintiai nyaralójából irányította az intézményt. Ennek kivizsgálására a kulturális minisztérium megrendelt egy auditálást, amely azonban a kimutatottnál jóval tetemesebb összegbe, mintegy 130 ezer euróba került, és amelynek kifizetését a miniszter visszautasította.

Az Artportal.hu beszámolójából kiderül, hogy a művészettörténész végzettségű szakember azzal ágyazott meg menesztésének, hogy zsarnokias vezetői stílusával és magamutogató egoizmusával maga ellen fordította munkatársait. A fordulat akkor következett be, amikor az eddigi gazdasági vezető hűtlen kezelésért feljelentette főnökét.

Bár az igazgatónő eleinte viszszautasította a vádakat, később elismerte, hogy hibázott, és felajánlotta az okozott kár megtérítését. Thomas Drozda a könyvvizsgálói jelentés ismeretében bejelentette, hogy az igazgatónő és a múzeum kuratóriuma – amelynek elnöke állítólag tudott a magánkiadásokról – csak az év végéig töltheti be posztját. Időközben lemondott a kuratórium elnöke, és elbocsátották a feljelentéstevő, de a számlák elfogadása miatt bűnpártolással gyanúsítható gazdasági vezetőt is.

A művészeti portál a Belvedere igazgatójának kimagasló érdemei között említi, hogy Husslein-Arco a korábbinál lényegesen intenzívebben kapcsolta be a nemzetközi vérkeringésbe a világ legnagyobb Klimt-gyűjteményével büszkélkedő múzeumot. A barokk kastélyegyüttes épületeiben, a Felső- és az Alsó-Belvederében évente átlagosan harminc jelentős időszaki kiállítást rendezett – gyakran magyar vonatkozással –, valamint két új kiállítóhelyet is nyitott Bécsben. 2007-es hivatalba lépése után a Belvedere addigi, átlagosan 400 ezres látogatószáma megduplázódott, 2012-ben, Gustav Klimt jubileumi évében 1,3 millióan váltottak jegyet a múzeum három épületébe. A gyűjtemény – vásárlások, ajándékok, tartós letétek formájában – ötezer új műtárgygyal gyarapodott, amelyek összértéke jóval meghaladja a százmillió eurót. A múzeum kiadásainak több mint a felét már saját bevételeiből fedezi.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »