Nem megoldás az előrehozott érettségi: számos kritika éri az ellentmondásos újítást

Nem megoldás az előrehozott érettségi: számos kritika éri az ellentmondásos újítást

A nyári vizsgaidőszakot minden bizonnyal sikerült tehermentesíteni azzal, hogy most szervezik meg az érettségi szóbelit, ezzel viszont a hétfőn kezdődött második félév vált túlzsúfolttá. A módosítás ráadásul ellentmond a tanügyi törvény egyik cikkelyének is.
Felemás a megítélése a pedagógusok és a diákok körében annak, hogy ettől a tanévtől februárban tartják az érettségi szóbeli vizsgáit: a Krónikának nyilatkozó illetékesek szerint a most zajló megmérettetésnek előnyei, de hátrányai is bőven akadnak.

Nem mellékes az sem, hogy az új érettségi naptár nem tesz eleget az egyébként önmagában is ellentmondásos tanügyi törvénynek, a szóbeli vizsgák ugyanakkor meglehetősen súlytalannak számítanak a végzősök számára,

hiszen egyrészt megbukni sem lehet ezeken, a diákok ráadásul nem is kapnak jegyet, ami beleszámítana a végső átlagba.

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli: a nyári zsúfolt vizsgaidőszakot mindenképpen tehermentesíteni kellett, de most szembesülnek igazán a februári szóbeli érettségi hátrányaival.

A legfőbb nehézséget az okozza, hogy javában zajlik a tanév, de a hétfőn kezdődött és február 22-éig tartó szóbeli vizsgák ideje alatt sem a tizenkettedikesek, sem a vizsgáztató tanárok nem tudnak bejárni a tanórákra.

Így hiába lazítottak a nyári zsúfoltságon, most tulajdonképpen ugyanolyan mértékben terhelték le a második félév elejét. Ráadásul alig járnak le a szóbelik, máris kezdődik a próbaérettségi, ez pedig a tanulókat, a pedagógusokat és a szülőket is megviseli.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »