Nem lesz fesztivál hétvégén Segesváron

Nem lesz fesztivál hétvégén Segesváron

Nem tartják meg a hagyományos időpontban a Segesvári Középkori Fesztivált. Tóth Tivadar, Segesvár alpolgármestere szerint az immár 23 éves múlttal büszkélkedő rendezvénysorozat nem marad el, csupán egy későbbi időpontra, valószínűleg szeptemberre halasztják.

segesvar_kozepkori_fesztival_or_b

Liviu Pancu, a szervezést versenytárgyaláson elnyert Scena Színházért Kulturális Egyesület vezetője kedden sajtótájékoztatón közölte: még mindig nem kapott értesítést arról, hogy elmarad a hétvégére tervezett középkori fesztivál, de a szerződést sem kötötte meg vele a segesvári polgármesteri hivatal.

A színész-rendező, a fesztivál ötletgazdája és főszervezője az újságíróknak nyilatkozva középkorinak minősítette a módszert, ahogy a segesvári városvezetés az általa kitalált, és 23 éven át megszervezett fesztivál mostani kiadásához viszonyul. Elmondta, a kiírt pályázaton három hónappal ezelőtt az ő egyesülete nyerte el a szervezés jogát. Akkor az erre hivatott bizottság ezt a pályázatot tartotta a legjobbnak, és az önkormányzat a rendezvény 400 ezer lejes költségvetéséből 130 ezret vissza nem térítendő támogatásként ítélt meg az egyesület számára.

Egy kis idő elteltével a két vesztes pályázó megóvta a döntést, ám egy újabb bizottság ismét Pancuék tervét találta a legjobbnak arra, hogy megszervezze a város arculatát jelentősen meghatározó rendezvénysorozat idei, július 28–31-ére tervezett kiadását. „Miután kétszer értesítettek, hogy mi vagyunk a nyertesek, azt olvasom a sajtóban, hogy elmarad a fesztivál, vagy egy másik időpontban kerül rá sor” – mondta Liviu Pancu, hangsúlyozva, hogy nem értesítették. Arról is tudomása van, hogy az önkormányzat legközelebb éppen július 28-án, csütörtökön ülésezik. „Ha reggel eldöntik, hogy támogatják a fesztivált, jóváhagyják azt, akkor én délután hozzáláthatok a kezdéshez” – mondta Pancu.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »