Nem lehet tudni, ki a főnök a Sieťben

A választások (és a csúfos alulmaradás) előtt az ellenzék vezető pártjának kikiáltott Sieť legalább két táborra esett szét. A Procházka által leváltatott párt-alelnök, Andrej Hrnčiar és a vele szimpatizáló négy másik sieťes képviselő bejelentette, hogy figyelmen kívül hagyják a párt elnökségének felhívását.

 

A Sieť elnöksége néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy a párt nem támogatja Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter leváltásáról szóló ellenzéki indítványt, de egyúttal arra szólította fel parlamenti képviselőit, hogy segítsék az ellenzék jogainak az érvényesülését – magyarul, a képviselők ne vegyenek részt a rendkívüli ülések bojkottjában.

 

Hrnčiar azzal indokolta a felszólítás elutasítását, hogy az elnökség megszegte azt az egyezséget, miszerint a pártelnökválasztásig nem kommunikálnak a sajtón keresztül.

 

Jelenleg adódik a kérdés – mivelhogy kettészakadta a legkisebb kormánypárt –, hogy ki valójában a valódi partner a koalíciós tárgyalásokon: Hrnčiar vagy Procházka. Bugár Béla, a Most-Híd párt elnöke szerint a pártelnök lenne az, de maga is bevallja, hogy Hrnčiarral találkozik gyakrabban: „Hrnčiarral vagyok állandó kapcsolatban, mert a nemzeti tanács alelnöke, és néhány parlamentet érintő kérdésben egyeztetnünk kell. De a hivatalos partnerünk mindig a pártelnök – egyértelműen”, mondta Bugár.

 

HNonline.sk

Nyitókép: beo.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »