Nem lehet más?

VEZÉRCIKK – Arra, hogy mit hagyott örökségül a szakértői kabinetre a szociáldemokrata párti (PSD) többségű kormány, nincsenek pontos kimutatások, de nem kell szárnyaló fantázia ahhoz, hogy elképzeljük.

Vegyük például a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvénytervezet körül kialakult botrányt. Ha csak az elmúlt fél évet vesszük górcső alá, akkor is rögtön kiderül, hogy közel sem volt minden rendben.

Sokadik halasztás után a szociáldemokraták előbb tavaly szeptember elsejére, majd októberre ígérték a bérezési törvény tervezetét, hogy azt október 15-éig a parlament is elfogadhassa, és mielőbb hatályba léphessen. Mint tudjuk, semmi nem lett ebből. Ám távozásukkor még váltig állították, hogy a jogszabályjavaslat tokkal-vonóval kész van, és átadják azt a technokrata kormánynak.

Csakhogy a november közepén beiktatott szakértői kabinet illetékeseinek egyáltalán nem tetszettek a PSD-s elképzelések, így egy új tervezetet ígértek záros határidőn belül. Menet közben viszont rádöbbentek, a jelenlegi költségvetési keretek között nem lehet egyik napról a másikra rendezni a közszféra bérrendszerében fennálló egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat.

Ezért rukkoltak elő azzal a verzióval, hogy idénre és jövőre sürgősségi kormányrendelettel rendezik a kérdést, apránként próbálva meg felszámolni a problémákat, amenynyire az amúgy is maximálisan megterhelt költségvetés azt engedi. Ezt a bérezési törvény előszobájaként képzelték el, a jogszabály pedig 2018-tól fejtette volna ki a hatását.

A szakszervezeteknek viszont nagyon nem tetszett a kormány terve, mindenki azonnali és minél nagyobb arányú fizetésemelést követelt magának, s azzal kezdtek el fenyegetőzni, hogy ellenkező esetben beszünteti a munkát. A szakszervezetek tempóját ismerjük, igazából senkit sem lepett meg, hogy nem borulnak a kormány nyakába az apró lépések politikája hallatán.

Az viszont felettébb meglepő volt, hogy Cioloşék úgy viselkedtek, mintha nem szakértői, hanem politikai kormány lennének, és választási évben inkább visszavonják a rendelet tervezetét, nehogy voksokat veszítsenek.

Pedig tényleg el akartuk hinni, hogy lehet más a választási év.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »