Nem közöltek konkrétumot Zeman állapotával kapcsolatban

Nem közöltek konkrétumot Zeman állapotával kapcsolatban

Ivana Zemanová, a cseh államfő Milos Zeman felesége csütörtökön megerősítette, hogy férje beteg, de semmiféle konkrétumot Zeman egészségi állapotával kapcsolatban nem közölt.

Zemanová a prágai Hradzsinban tett nyilvános nyilatkozatában érthetőnek nevezte, hogy a sajtó érdeklődik az elnök egészségi állapota iránt.

Megerősíthetem, hogy férjem gyógykezelésnek vetette alá magát, amely időigényes. A találgatásokat a diagnózisáról etikátlannak tartom”

– jelentette ki az államfő felesége, aki lánya kíséretében állt az újságírók elé. Rövid nyilatkozatában Zemanová türelmet és megértést kért a sajtótól. Kérdezni nem lehetett.

Hírdetés

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő még szerdán azt mondta, hogy az elnök állapota stabil, kommunikál környezetével, és figyelemmel kíséri a cseh választások utáni helyzet alakulását.  

Egyelőre nem világos, mennyi ideig lesz az államfő a kórházban.  Ovcácek szerint erről az orvosok döntenek megfelelő időben.

A szóvivő csütörtökön közölte: Milos Zeman november 8-ra összehívja az októberi választások alapján összeállt új képviselőházat.

A hatályos szabályok szerint az új összetételű parlamenti alsóház első ülését a választások után legkésőbb 30 nappal kell összehívni. Ekkor jár le az a határidő is, amely alatt megóvhatók a választási eredmények.

Radek Vondrácek, a parlamenti alsóház elnöke bejelentette, hogy ezt követően még aznapra összehívja a képviselőház alakuló ülését, amelyen a testület eddigi vezetői benyújtják lemondásukat, és megválasztják az új vezető szerveket és a szakbizottságok tagjait.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »