Nem kis eredmény a szerény növekedés

Nem kis eredmény a szerény növekedés

Magasra tette a mércét a tavalyi vizes világbajnokság a szobaárak terén, az eső pedig elmosta a balatoni turizmust július elején, amelynek 1,3 százalékos növekedése mindezek ismeretében már nem tűnik gyengélkedésnek.

Igazi vízválasztónak bizonyult július első harmada, amikor elmosta az eső a főszezoni balatoni vendégforgalom két értékes hetét. Ennek nagy része van abban, hogy összesítésben 0,6 százalékkal visszaesett a belföldi vendégforgalom. A külföldi vendégéjszakák száma még így is 3,8 százalékkal nőtt.

A rossz idő miatt csak a közeli országokból bejelentkezettek, az osztrák, szlovák, cseh vendégek mondták le balatoni foglalásaikat

– tudtuk meg szakmai körökből. Mindezek ellenére sem számít gyengének a júliusi turizmus mérlege, amely a már eleve rendhagyóan magas bázist adó 2017-es júliushoz képest is tudott növekedni.

A KSH gyorsjelentésére reagálva a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében hangsúlyozta, hogy a turizmus továbbra is pörög, hiszen az év első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 5,6 százalékkal több vendég érkezett Magyarországra.

Hírdetés

A szálláshelyek bevételei is 8,5 százalékkal nőttek, meghaladták a 277 milliárd forintot.

A külföldi turisták száma 700 ezerre emelkedett idén júliusban, ami 6,7 százalékkal haladja meg a tavalyi magas bázist. Júliusban a vendégéjszakák száma országos szinten 1,6 százalékkal, Budapesten 6,4 százalékkal nőtt, a fővároson kívüli hotelekben 0,5 százalékkal, a Balatonon pedig 4,3 százalékkal csökkent.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, Könnyid László a Világgazdaságnak kifejtette:

a meglepetés elmaradt, a kedvezőtlen időjárás miatt tudták, hogy nem lehet kiemelkedő a vendégforgalmi statisztika júliusban.

Budapest vendégforgalmát az eső sem tudta elmosni, de a mérce rendkívül magasan volt, a fővárosi szállodákban a FINA vizes világbajnokság alatti, rekordnak számító átlagszobaárakat nem lehetett felülmúlni, így az összbevétel – a magasabb kereslet ellenére – elmaradt a tavaly júliusitól. Ugyanakkor – tette hozzá az MSZÉSZ elnöke – a 2016-os nyáriakhoz képest nagyon jók az idei számok, az augusztus pedig kifejezetten erős volt, miként jól alakulnak az őszi foglalások is.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »