Nem kért a Jobbik jókívánságaiból Köves Slomó

Levélben üdvözölték a Jobbik vezetői a magyarországi zsidóságot hanuka alkalmából, ami idén egybeesett december 24-ével. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke, Köves Slomó azonban válaszlevelében közölte: hatékonyabbnak tartaná, ha a Jobbik azokon a fórumokon adna hangot gesztusainak, ahol eddig „a sötétség nyert teret”.

„Hanuka alkalmából engedje meg, hogy tisztelettel köszöntsük Önt és a hívő közösség minden kedves tagját! Jelen sorainkkal áldott, békés és boldog ünnepet kívánunk, hogy az emlékezés és az örvendezés eme időszaka lehetőséget nyújtson a lelki megújulásra, s mint a fények ünnepe, árasszon valódi világosságot, amely képes utat mutatni” – írta hanuka alkalmából Vona Gábor pártelnök és Mirkóczki Ádám szóvivő.

 

Hírdetés

Köves Slomó nyílt levelében válaszul azt írta, „az utóbbi években megtisztelő szokássá vált, hogy az év végi ünnepi időszakban a magyar közélet szereplői a karácsonyi jókívánságok mellett, hanukai üdvözletet is küldenek”. Az ilyen üdvözleteket és magát a jelenséget nagyrabecsüléssel szoktuk fogadni – emelte ki. Azonban hozzátette: a Jobbik üdvözlete inkább csak meglepte, talán még zavarba is hozta.

„Az Önök pártja ugyanis számtalanszor tanúbizonyságot tett arról, hogy a hazai zsidó közösség tagjait nem tekintik a magyar nemzet egyenlő elbírálást érdemlő tagjainak” – fogalmazott Köves Slomó. Ezután Gyöngyösi Márton, Baráth Zsolt és Novák Előd mellett Vona Gábor szavait hozta fel példának, és közölte: a kijelentéseket soha senki nem vonta vissza, nem tették nyilvánvalóvá, hogy az „eszmék elfogadhatatlanok”.

„Meglehet, egyfajta gesztusként szánták hanukai jókívánságaikat, de hatékonyabbnak tartanám, ha azokon a fórumokon adnának hangot gesztusaiknak (ha és amennyiben ezek őszinték), ahol eddig a gyűlölet, a gyalázat és nem utolsó sorban a sötétség nyert teret, nem a fény” – zárta levelét a vezető rabbi.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »