Nem kell a támogatás, ha dolgozni is kell érte!

Csak dolgozni ne kelljen!, szólt a Bikini együttes slágere jó húsz évvel ezelőtt. A jelek szerint a kijelentés továbbra is aktuális (valószínűleg mindig is az lesz), még a szociális segélyből élők számára is.

A törvény ugyanis előírja, hogy a szociális segélyből részesedő személynek kötelezően szociális munkát kell szolgáltatnia. Amikor azonban ezt meghallják, sokan sarkon fordulnak és a támogatásból sem kérnek, festette le az összképet Adrian Balaj, a Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztályának vezetője.

Elmondása szerint „több tíz” ilyen személy volt tavaly is Szatmárnémetiben. Mivel a szociális támogatásban részesülők túlnyomó többségének semmilyen képesítése nincs, a törvény által adott keretek között leginkább szemetet kell szedniük. A helyi rendőrség kisbuszával szállítják őket a helyszínre, köpenyt kapnak a munkavégzés idejére. Sok helyen azonban sértegetik őket – ezt és magát a munkát pedig sokan méltatlannak, lealacsonyítónak találják, így inkább lemondanak a támogatásról, magyarázza Balaj.

A szakember szerint gyakori jelenség az is, hogy csak télen folyamodnak szociális támogatásért – nyáron pedig külföldön dolgoznak…

Kocsis Zoltán
szatmar.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »